// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Rövidebb ideig tart az elkülönítés a koronavírus-fertőzötteknek, de az oltottak most is jobban jártak

// HIRDETÉS

Mert az oltatlanok esetében még így is hosszabb a karantén.

Bár lassan, de egyre enyhül a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések szigora: most például a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak elkülönítésének időtartamát csökkentették.

A Hivatalos Közlönyben a héten megjelent egészségügy-miniszteri rendelet ugyanakkor jutalmazza azokat, akik felvették a koronavírus elleni oltást, esetükben ugyanis még rövidebb az elzárás időtartama, mint az oltatlanok esetében.

Így ha valakinek pozitív lesz a koronavírus-tesztje, de tünetmentes,

az eddigi hét nap helyett csak öt napig kell elkülönítésbe vonulnia, ha oltott,

illetve ha kevesebb mint 90 napja egyszer már étesett a fertőzésen.

Aki viszont oltatlan, illetve több mint 90 napja esett át a fertőzésen, hét napot kell elzárva töltenie.

Aki nem tünetmentes, annak egészségi állapotát a háziorvos méri fel, illetve szükség esetén a koronavírusosok számára kialakított járóbeteg-rendelők szakorvosai.

Akinek otthoni elkülönítésbe kell vonulnia, annak egészségi állapotát a háziorvos követi majd figyelemmel.

Az is fontos változás, hogy ha valakinek egy előző pozitív teszt után kevesebb mint 90 nappal lesz újra pozitív a koronavírus-tesztje, nem minősül ismét fertőzöttnek, csak akkor, ha a tünetei erősek.

Ha az otthoni elkülönítésben levő páciens állapota rosszabbodik, akkor a járóbeteg-központba utalják.

Eközben a hatóságok arra készülnek, hogy radikálisan átalakítsák az oltási rendszert. Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora szerint azt fontolgatják, hogy a koronavírus elleni oltást a többi oltáshoz hasonlóan a háziorvosi rendelőkben adják be, és főleg a kockázati csoportokba tartozóknak javasolják a felvételét, miután a jelenleg működő oltópontok egyharmadában naponta legfeljebb tíz oltást adnak be.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Székelyhon

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

// még több főtér.ro