// 2026. február 3., kedd // Balázs

Romániai fegyverszállítmányok juthattak az Iszlám Államhoz

// HIRDETÉS

Négy év alatt 81 millió euró értékű fegyvert exportált Románia a Közel-Keletre.

Több kelet-európai ország, köztük Románia, több mint egymilliárd dollár értékben szállított fegyvert olyan közel-keleti országokba, amelyek fegyverrel látják el a szíriai polgárháborúban részt vevő csoportokat, köztük az Iszlám Államot is – derül ki két oknyomozó szervezet jelentéséből.

A  Balkan Investigative Reporting Network (BIRN) és az Organised Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) jelentése szerint Kelet- és Dél-kelet-Európából több ezer AK-47-es gépkarabély, aknagránát, rakétavető, tankelhárító és légvédelmi rendszer jut el Szíriával szomszédos államokba.

Az oknyomozó szervezetek szerint fennáll a lehetősége, hogy a fegyverexport célországa Szíria, ahol öt éve polgárháború folyik. A fegyverexportokkal kapcsolatban elérhető adatok, ENSZ-jelentések és kereskedelmi szerződések adatok azt mutatják, hogy az utóbbi négy évben Románia, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Csehország, Montenegro, Szlovákia és Szerbia összesen legalább 1,2 milliárd euró értékben exportált fegyvereket a Közel-Keletre, négy olyan országba, amely fegyverrel látja el a szíriai és a jemeni konfliktusokat: Szaúd-Arábiába, Jordániába, az Egyesült Arab Emirátusokba és Törökországba.

A fegyverek egy része a Nyugat által is támogatott szíriai ellenzékhez került, de jutott belőlük iszlamista csoportokhoz és az Iszlám Államhoz is – derül ki a jelentésből.

Principalii importatori, probabil intermediari, au fost Arabia Saudită (arme în valoare de 829 de milioane de euro), Iordania (155 de milioane de euro), Emiratele Arabe Unite (135 de milioane de euro) şi Turcia (87 de milioane de euro).

Az említett államok az alábbi értékben szállítottak fegyvert az elmúlt négy évben a Közel-Keletre:

Horvátország: 302 millió euró
Csehország: 240 millió euró
Szerbia: 194 millió euró
Szlovákia: 192 millió euró
Bulgária: 122 millió euró
Románia: 81 millió euró
Bosznia-Hercegovina: 72 millió euró
Montenegró: 3 millió euró.

Az Amnesty International egyik szakértője, valamint az Európai Parlament fegyverügyi raportőre egybehangzóan azt mondják, hogy a fegyverszállítmányok legalább egy része törvénytelen, mivel kijátszotta a fegyverexportra vonatkozó nemzeti, uniós és nemzetközi szabályozásokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro