// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Románia olyan gyakran váltogatja a minisztereit, mint más a Facebook-profilképét

// HIRDETÉS

Az egyik lehetséges magyarázat, hogy miért nem működik semmi sem úgy, ahogy kellene ebben az országban: a miniszterek rövid „szavatossági” ideje.

Klaus Iohannis államfőnek történetesen igaza van abban, hogy nevetséges a kormányzás akadályoztatására panaszkodni annak a pártnak, amely két és fél év alatt három kormányt és 80 minisztert váltott le, valamint 35 kormányátalakítási, illetve lemondási kérelmet nyújtott be. A román sajtó pár adattal támogatta meg az államfő érveit, melyek arra mutatnak rá:

Románia messze elmarad az EU-s átlagtól a miniszterek szavatossági idejét tekintve.

Egy kis matek után kiderült: Romániában átlagosan 400 napot tölt egy tárcavezető a minisztérium élén, míg az EU-ban kétezret. Ennek vannak objektív okai is, például, ha egy minisztert felfele buktatnak, de ez a ritkább eset. Sokkal gyakoribb viszont az, hogy az illetőnek azért kell távoznia, mert bebizonyosodott róla, hogy inkompetens. A Dăncilă-kormány minden eddigi kabinetnél többször váltogatta a minisztereit, az aktuális politikai érdekeknek és a hatalmi harcok alakulásának megfelelően.

Az oktatási tárca az egyik legfontosabb az összes közül, ennek ellenére négyszer is cserélődött a tárcavezető személye. Az európai alapoknál 18 hónap alatt három miniszter váltotta egymást, a kulturális tárcánál, illetve az ifjúsági tárcánál két-két miniszter fordult meg.

A rendszerváltás óta a belügynél 23, a külügynél 20, a pénzügynél 27, az oktatásnál 17,  a munkaügynél 22, az egészségügynél 20 tárcavezető járt.

A leghosszabb mandátummal rendelkező miniszterek között találjuk Ecaterina Andronescu volt tanügyminisztert (1 183 nap), Mircea Geoană (1 461 nap) és Teodor Meleșcanu (1 484 nap) egykori külügyminisztereket, Florin Georgescu volt pénzügyminisztert (1 483 nap), illetve Dan Mircea Popescu volt munkaügyi minisztert (1 483 nap).

A legrövidebb „élettartama” a belügyminiszternek és a pénzügyminiszternek van:

átlagosan 400 napot töltenek a tárca élén. A Hotnews által megszólaltatott szakértők szerint ez azért ciki, mert ellehetetlenít bizonyos tárgyalásokat. Milyen benyomást kelthet például egy külföldi befektetőben az, hogy mire megállapodik egy tárcavezetővel, lecserélik, és kezdheti elölről a tárgyalásokat az új vezetővel, akit lehet, hogy pár hónapon belül szintén lecserélnek?

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro