// 2025. június 1., vasárnap // Tünde

Románia most épp Kolozsvárral szúrja ki az EU szemét

// HIRDETÉS

A kincses városban fogják kiadni az első e-személyiket egy „kísérleti projekt” keretében.

Mint tudjuk, az Európai Unió arra kötelezte a tagállamokat, még Romániát is, hogy 2021 augusztus 2-ától (igen, ez ma van) kezdődően vezesse be az elektronikus személyi igazolványt, amely egy csipen tárolja a tulajdonos adatait, köztük biometrikus adatokat is. És ahogy az várható volt, alaposan ráégett a gyertya az illetékesek körmére, hiszen az Országos Nyomdavállalat a határidő előtt nem sokkal írta csak ki a közbeszerzési eljárást az újfajta személyik kiállításához szükséges technikai felszerelésekre.

Ám mivel a határidő közben eljött, csinálni kellett valamit.

Így Lucian Bode belügyminiszter hétfőn a kolozsvári anyakönyvi hivatal székhelyén tartott sajtótájékoztatót Emil Boc polgármester társaságában, ahol bejelentették: a kincses városban, egy „kísérleti projekt” keretében fogják kibocsátani az első e-személyiket.

A kísérleti projekt kifejezés ebben az esetben nagyjából a következőt jelenti: „addig tátottuk a szánkat, míg kifutottunk az időből, úgyhogy most gyorsan összedobunk valamit, hogy legyen valami, ameddig tényleg elkezdünk dolgozni az ügyön.”

Ezzel természetesen az EU szemét akarják kiszúrni, hiszen el fog telni egy kis idő, mire a kísérleti projektből jól működő országos rendszer lesz – ez várhatóan csak jövőre következik be.

A tervek szerint még az idei évben körülbelül 5000 e-személyit fognak kibocsátani.

A kártya típusú igazolvány egyébként többfunkciós lesz, átveszi többek között az egészségügyi kártya szerepét is. Persze majd akkor, ha a szakik felébrednek, mert megint le vagyunk maradva, mint a borravaló.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják
Krónika

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják

Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről
Székelyhon

Minden úgy maradt ott, mintha holnap nyitnának – utolsó fotók a sóbánya látogatói terméről

Százhúsz méterrel a föld alatt, a parajdi sóbányában működött Románia egyedülálló kalandparkja. A park egyik tulajdonosa próbálta menteni a menthetőt, de mára már víz alá került az egykori élménypark is.

// még több főtér.ro