Az import mértéke tavaly jócskán meghaladta az elfogyasztott mennyiség 50 százalékát.
Bizonyára vannak olyanok, akik bevásárláskor megpróbálnak odafigyelni arra, hogy a bevásárlókocsiba kerülő alapélelmiszerek hazai gyártmányúak legyenek, sőt lehetőleg valamilyen helyi termelőtől származzanak.
Csakhogy ez ma Romániában egyre nehezebb.
Kiderült ugyanis, hogy az elfogyasztott alapélelmiszerek elsöprő többsége importból származik.
A mezőgazdasági minisztérium adatai szerint
Az importált élelmiszer összértéke 1,2 milliárd euró, ami a teljes import 15 százalékát teszi ki.
Ennek számos oka van, és az csupán az egyik, hogy a külföldi tulajdonú áruházláncok igyekeznek a saját hazájuk termelőit előnyös helyzetbe hozni, így az általuk szállított termékeket olcsóbban kínálják, mint az itteniekét.
Ugyanakkor ott van az is, hogy Románia képtelen megtermelni a szükséges mennyiségű élelmiszert – a mezőgazdasági tárca miatt ezt tavaly még az aszály is súlyosbította.
Ugyanakkor szükség van a feldolgozott élelmiszer importjára, mivel
– csupán a rendelkezésre álló kapacitás 60 százalékát használják ki.
A mezőgazdasági tárca adatai szerint a külkereskedelmi mérleg határozottan nem Romániának kedvez: 8,9 milliárd euró értékben hoztak be árut, míg a kivitel csupán 6,9 milliárd eurót tett ki.
És hogy milyen élelmiszereket kell hatalmas mennyiségben behozni?
Nos, az első helyen a sertéshús áll:
Második helyen a sajtkészítmények állnak, 263 millió euró értékben – úgy, hogy a kiterjedt hegyvidéki területeken itt is nagy hagyománya van a sajtkészítésnek.
Csak hát a megfelelő technológiát és minőséget még mindig nem sikerült mindenhol meghonosítani.
A harmadik helyen a kávé áll, 224 millió euró értékben, de ebben az esetben azért felmentést jelenthet, hogy amíg az éghajlatváltozás nem lesz hangsúlyosabb, nem aktuális a kiterjedt romániai kávéültetvények témája.
A jelek szerint nagyon sok az édesszájú ember az országban, mert a negyedik helyen, 211 millió euróval a csokoládé áll – pedig annó az országban is voltak csokoládégyárak.
Az ötödik helyet a sütőipari termékek foglalják el, 207 millió eurós nagyságrendben – mintha bizony itt nem állna rendelkezésre elegendő termőföld a gabona számára.
Igaz, azt valakinek le is kellene aratni, fel kellene dolgozni, és meg kellene sütni azt a kiflit vagy zsömlét belőle.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.

Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.