// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Román-szlovák-görög front a székelyek ellen

// HIRDETÉS

Románia és Görögország is belép a magyarok ellen az Európai Unió bíróságán zajló perben. A pert a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezte az Európai Bizottság ellen, amiért az elutasította a nemzeti régiókról szóló kezdeményezését.

Szlovákia és Magyarország után Görögország és Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen – derült ki pénteken. Az SZNT képviselői azt kifogásolták, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését.

Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, Görögország március 7-ei és Románia március 12-ei beavatkozási kérelméről a bíróságtól kapott tájékoztatást. Hozzátette: a dátumoknak azért van jelentősége, mert megítélése szerint Románia elkésett a beavatkozással. Ezt március 10-éig tehette volna meg.
Az SZNT elnöke közölte, Szlovákia, Görögország és Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte beavatkozását. 

Románia máris elkéshetett

Izsák Balázs valószínűnek tartotta, hogy a megkésettség okán kérni fogja Románia beavatkozásának az elutasítását. Az SZNT elnöke különösnek találta, hogy míg Korodi Attila, Románia környezetvédelmi minisztere tagja a kezdeményezésük polgári bizottságának, a román kormány a kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottságot próbálja erősíteni a perben.
Az SZNT elnöke megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az eddig iktatott polgári kezdeményezések bármelyikének is ilyen jelentőséget tulajdonítottak volna a tagállamok. „A reakciók is jelzik, hogy nagy súlyú kezdeményezésről van szó" - jelentette ki az elnök. Hozzátette, egyelőre nem ismeri a beavatkozni kívánó államok érveit, de nem tűnik számára „életszerűnek", hogy pusztán az Európai Bizottság hatásköre kérdésében akarnának véleményt nyilvánítani. Valószínűsítette, hogy a tagállami érvek máris a polgári kezdeményezésük tartalmához kapcsolódnak.
Izsák Balázs nem tartotta rossznak a kelletténél hamarabb induló tartalmi vitát, de hangsúlyozta, a mostani per csupán arról folyik, hogy a bizottság megalapozottan utasította-e el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük bejegyzését.

Homokba dugja fejét az EB

A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.
Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatja a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot a nemzeti régiók kérdésében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro