De megéri nekik a rizikót vállalni, mert óriási pénzeket kereshetnek. Bőven akadt dolga a határrendészeknek, most megvonták a mérleget is.
Nem unatkoztak tavaly sem a határrendészek: a közel-keleti és afrikai migránsok szép számban próbáltak törvénytelenül átlépni az ország határain. A most megvont mérleg szerint 2021 első 11 hónapjában 14 600-an próbáltak illegálisan átjutni az országhatárokon, közülük 8640-en akkor buktak le, amikor Romániába próbáltak bejutni, 5960-an pedig akkor, amikor kifelé igyekeztek az országból.
útjukat embercsempészek szervezték. A határrendészet szerint az embercsempész-hálózatok rendkívül jól szervezettek, azonban azok, akik a migránsokat kísérik a zöldhatáron, viszonylag gyakran lebuknak. A tavalyi év első 11 hónapjában összesen 687, az embercsempészetben érintett személyt vettek őrizetbe, ők vagy azok, akik a zöldhatáron vezették át a külföldieket, vagy már Románián belül szállították őket. Amúgy a zöldhatár népszerűbb az illegális határátlépők körében: több mint 60 százalékuk (8796) ezen keresztül próbált be- vagy kijutni, míg 4723 valamilyen járműben elrejtőzve, vagy hamis iratokkal a határátkelők valamelyikén keresztül kísérelt meg átjutni a határon. Az utóbbi időben elszaporodtak az olyan esetek, amikor Szerbia irányából a Dunán keresztül, csónakokon próbáltak bejutni Romániába. Az eddigi adatok szerint 512 ilyen illegális határátlépőt vettek őrizetbe. Pedig ez nem olcsó mulatság:
egy csónakban átlagosan tíz migráns érkezik, de előfordul, hogy több. Vagyis az embercsempészek egyetlen szállítmánnyal akár 20 000 eurót is kereshetnek, nem csoda hát, hogy vállalják a rizikót. A legtöbb határsértőt – 7390-et – a szerb határon fogták el, ők befelé igyekeztek Romániába, de
Utóbbiak rendszerint olyan, Romániában menekültstátusért folyamodó külföldiek, akik Magyarországon keresztül szeretnének Nyugat-Európába szökni. A legtöbb határsértő Afganisztánból, Szíriából, Bangladesből, Irakból, Törökországból, Pakisztánból, Indiából, Marokkóból és Tunéziából érkezett. És ez csak azokra vonatkozik, akik lebuknak – azt talán még megsaccolni sem nagyon lehet, hány migráns tud a határőrök éberségét kijátszva átjutni a határokon. A nyomás pedig várhatóan fokozódni fog, mivel a konfliktusövezetekben – például Afganisztánban – nem nagyon javul a helyzet. Ráadásul a horvát és a magyar határok megerősítése nyomán a fő migrációs útvonal áttevődött Romániába, ahogy arra már tavaly fény derült.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.