Végre egy világnap, amelynek van értelme.
A Vidd el a papodat sörözni! nem valami hivatalos világnap, csak egy kedves, hagyományteremtő szándékkal indult kezdeményezés, amely katolikus berkekből indult három éve.
Először a Catholicgentleman.net (azaz a Katolikus úriember) nevű amerikai blog közölte 2013-ban a felhívást, hogy szeptember 9-én mindenki hívja meg egy sörre a papját, a kezdeményezést magyar nyelvterületen rögtön fel is karolta a Kereszténység és kapitalizmus blog.
A kezdeményezés lényege, hogy kicsit eloszlassa azt a képet, miszerint az egyház csupa morcos, életidegen elveket valló papokból és idős, templomjáró nénikékből áll. A papok is emberek, akiknek nehéz és bonyolult munkájuk van, és igazán megérdemlik, hogy időnként kirúgjanak a hámból egy-két jóféle korsó sör mellett – és ki más gondoskodhatna erről leginkább, ha nem a híveik.
Bár katolikus „akcióról” van szó, a protestánsok is hamar csatlakoztak hozzá, például az evangelikus.hu oldal is közölte a felhívást – úgyhogy a lutheránusok, kálvinisták vagy unitáriusok is nyugodt lélekkel elsörözgethetnek ma a lelkészükkel.
Annál is inkább, mert köztudott, hogy maga Luther Márton is nagy híve volt a nedűnek, sőt az egyház megreformálása mellett a sörfőzésben is jeleskedett.
Úgyhogy felekezettől függetlenül: egészségükre, tiszteletes urak és hölgyek, tisztelendő atyák!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.