// 2026. november 4., szerda // Károly

Rajongva dicséri felettese a székelygyalázó fogyasztóvédőt

// HIRDETÉS

Hogyan lehetne szó nacionalizmusról, amikor mindannyian románok vagyunk?

A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője, Mircea Diacon leváltásáról szó sem lehet, sőt, elismerést érdemel – jelentette ki kedden Sepsiszentgyörgyön felet¬tese, a brassói központú térségi fogyasztóvédelmi hatóság igazgatója, Sorin Susanu.
Az igazgató ismertette a háromszéki hivatal eredményeit. Amióta Diacon a vezető, fellendült a tevékenység, évről évre nőtt a kirótt bírságok összege – mondta.

Susanu kikelt a Kovászna Megyei Keres¬kedelmi és Iparkamara ellen: ahelyett, hogy őket oktatná, mit tegyenek, inkább a cégvezetőket kellene tájékoztatnia, hogyan feleljenek meg a törvényes előírásoknak. Pozitív példaként említette a Brassó megyei kamarát.

Diacon azzal vált az utóbbi napokban ismertté, hogy minekutána hivatala megbírságolta egy „székely ízekkel” reklámozott termék forgalmazóját a lejárt szavatosság miatt, kijelentette: székely íz nincs, sőt, még élcelő¬dött is. Egy hírügynökség tudósítójától meg¬kérdezte: „gondolom, kóstolt már székelyt, ezért tudja, hogy milyen a székely íz”, vagy azt mondta: „manapság egyre képtelenebb helyeken használják a székely megnevezést, lehet, hogy majd megjelenik a székely vécé vagy székely temető is”. Kijelentései miatt háromszéki elöljárók Diacon hivatalból való felfüggesztését kérték.

Az ügy kapcsán a regionális igazgató újságírói érdeklődésre visszakérdezett: Milyen nacionalizmusról beszélünk?, hisz mindannyian románok vagyunk! Hogyan függesszék fel tisztségéből azt a vezetőt, aki négy-ötszörösére emelte a hivatal hatékonyságát? Itt pozitív folyamatok vannak, és a Kovászna megyei fogyasztók sokkal védettebbek, mint korábban – jelentette ki Susanu, megtoldva egy kérdéssel: Nem érzik, hogy a Kovászna megyei gazdasági egységek sokkal jobban működnek az utóbbi időben?
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro