Mara Togănel levelét megírta, felkiáltójellel azt is telerakta.
Ezt milyen szépen összehangolták! Miután a marosvásárhelyi liberális párti (PNL-s) önkormányzati képviselők amiatt kezdték csapkodni az asztalt, hogy Székelyföld nem létezik, így nem lehet bicikliversenyt elnevezni róla – itt írtunk a témáról –, kollégájuk, Mara Togănel prefektusnak is épp most jutott eszébe, hogy felszólítsa a városházát, hogy helyeztessen el román feliratot a Bolyai Farkas Gimnáziumnak is otthon adó református kollégium épületére, és a Hunyadi János-szobor talapzatára. Utóbbin a felirat amúgy latin nyelvű. Míg Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere már megígérte, a törvény alapján kihelyezik három nyelven – románul, magyarul és angolul – a Hunyadi-szobor mellé a tájékoztató szöveget, a református kollégium azonban nem a városé, hanem az egyházé, azt majd az Erdélyi Református Egyházkerülettől kell kérvényezni. A részletekért a Székelyhon írását érdemes elolvasni.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.