// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Pillanatok műve volt megszabadulni a kegyvesztett igazságügyi minisztertől

// HIRDETÉS

A PSD megvonta a politikai bizalmat Tudorel Toadertől, Eugen Nicolicea válthatja a minisztériumi székben.

Ahogy várható volt, a PSD végrehajtó bizottságának (CEx) mai ülésén véget vetettek a legalább négy hónapja tartó, alig leplezett civakodásnak Tudorel Toader igazságügyi miniszter és a kormány, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD)Liviu Dragneához hű tagjai között. Megvonták az eddigi tárcavezetőtől a politikai bizalmat, ami azt jelenti, hogy távoznia kell a kormányból.

Helyére Eugen Nicolicea kerülhet, aki a harmadik Victor Ponta kormányban vezette a parlamenttel való kapcsolattartás minisztériumát.

Viorica Dăncilă miniszterelnök – miután egy órán át tárgyalt Liviu Dragneával – csak annyit közölt a további kormányátalakítás lehetőségéről, hogy: „Politikai kormány vagyunk, a végrehajtó bizottságban döntünk”. Arra a kérdésre, hogy továbbra is támogatja-e Tudorel Toader minisztert, vagy a szociáldemokrata vezetők meggyőzték a leváltás szükségességéről, a kormányfő így válaszolt: „A PSD ügyvezető elnöke vagyok, normális, hogy beszélek a pártkollégákkal. Várom Toader lemondását”.

Liviu Dragnea és Tudorel Toader között amiatt mérgesedett el a viszony, mert az igazságügyi miniszter (és a persze Viorica Dăncilă kormányfő) az Európai Unió vezetőinek nyomására meghátrált a büntetőjogi reform kapcsán, ami nem tetszett a PSD elnökének, aki közvetlenül is érdekelt abban, hogy a kormány keresztül vigye a sürgősségi kormányrendeleteket. Dragnea korábban úgy fogalmazott, Toader becsapta a PSD-t,  felesleges támadásoknak téve ki a pártot a semmiért, miközben a parlamentben sem haladt tovább a btk.-módosítás folyamata.

Toader ellen az ellenzék is egyszerű indítványt nyújtott be, aminek a vitáját korábban már háromszor elnapolta a parlament. Ez az indítvány végül szintén szerdán kerül a szenátus elé.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében
Krónika

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro