A PSD megvonta a politikai bizalmat Tudorel Toadertől, Eugen Nicolicea válthatja a minisztériumi székben.
Ahogy várható volt, a PSD végrehajtó bizottságának (CEx) mai ülésén véget vetettek a legalább négy hónapja tartó, alig leplezett civakodásnak Tudorel Toader igazságügyi miniszter és a kormány, illetve a Szociáldemokrata Párt (PSD)Liviu Dragneához hű tagjai között. Megvonták az eddigi tárcavezetőtől a politikai bizalmat, ami azt jelenti, hogy távoznia kell a kormányból.
Helyére Eugen Nicolicea kerülhet, aki a harmadik Victor Ponta kormányban vezette a parlamenttel való kapcsolattartás minisztériumát.
Viorica Dăncilă miniszterelnök – miután egy órán át tárgyalt Liviu Dragneával – csak annyit közölt a további kormányátalakítás lehetőségéről, hogy: „Politikai kormány vagyunk, a végrehajtó bizottságban döntünk”. Arra a kérdésre, hogy továbbra is támogatja-e Tudorel Toader minisztert, vagy a szociáldemokrata vezetők meggyőzték a leváltás szükségességéről, a kormányfő így válaszolt: „A PSD ügyvezető elnöke vagyok, normális, hogy beszélek a pártkollégákkal. Várom Toader lemondását”.
Liviu Dragnea és Tudorel Toader között amiatt mérgesedett el a viszony, mert az igazságügyi miniszter (és a persze Viorica Dăncilă kormányfő) az Európai Unió vezetőinek nyomására meghátrált a büntetőjogi reform kapcsán, ami nem tetszett a PSD elnökének, aki közvetlenül is érdekelt abban, hogy a kormány keresztül vigye a sürgősségi kormányrendeleteket. Dragnea korábban úgy fogalmazott, Toader becsapta a PSD-t, felesleges támadásoknak téve ki a pártot a semmiért, miközben a parlamentben sem haladt tovább a btk.-módosítás folyamata.
Toader ellen az ellenzék is egyszerű indítványt nyújtott be, aminek a vitáját korábban már háromszor elnapolta a parlament. Ez az indítvány végül szintén szerdán kerül a szenátus elé.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.