// 2024. október 2., szerda // Petra
karikatúra

Ötmillióra emelték a Charlie Hebdo példányszámát

A címlapra pedig ismét Mohamed próféta került, aki 'Je suis Charlie' feliratú táblát tart a kezében.

A francia szatirikus lapnak ez az első lapszáma, amely kijött a nyomdából a szerkesztőség elleni, 12 ember életét követelő múlt heti terrortámadás óta. A számot – a hatalmas érdeklődés miatt – eleve hárommilliósra tervezték, ám a lapot néhány perc alatt elkapkodták az újságosbódék előtt már a szerdai nyitás előtt hosszú sorokban várakozó emberek.

Ezért a kiadó reggel bejelentette: az óriási keresletre való tekintettel a tervezett 3 millióról 5 millióra emelik a példányszámot. A Charlie Hebdo átlagosan 30 ezer példányban szokott elfogyni.

A párizsi Gare de l'Est pályaudvaron nyitott először az újságos, reggel 6 órakor, s fél 7-kor már nem lehetett a lapot kapni. Volt, aki 5-10 példányt vásárolt, a bolt pedig csak 125-öt kapott.
 
A csalódott vásárlók többsége ezért megvette a Le Canard Enchainé nevű újságot, Franciaország másik és legnagyobb szatirikus hetilapját, amelynek címlapján a Charlie Hebdo meggyilkolt újságíróival való szolidaritásként a következő mondat olvasható: „Gyerünk, srácok, ne hagyjátok magatokat lemészárolni”. A Libération és a Les InRockuptibles című lapok is nagy számban fogytak, ők Mohamed-karikatúrával a címlapjukon jelentek meg szerdán.
 
A francia rádiók és televíziók tudósításai szerint a bódék előtt hajnalban várakozó emberek többsége nem feküdt le éjszaka, nehogy lemaradjon a történelmi lapszámról. Franciaországban még soha nem jelent meg újság ekkora példányszámban. Sokan már kedden megrendelték a lapot az újságárusoknál, de ez sem jelentetett biztosítékot arra, hogy szerdán jut nekik a Charlie Hebdóból.
 
A hetilap címlapját már hétfőn késő este bemutatta internetes oldalán a Libération, amelynek szerkesztőségében kaptak helyet a Charlie Hebdo munkatársai a múlt heti véres merénylet után. A címoldalon a könnyező Mohamed prófétát ábrázolták, feje fölött ezzel a szöveggel: Tout est pardonné (Minden meg van bocsátva). Mohamed a kezében egy táblát tart, amelyen az utóbbi napokban a szolidaritás jeleként elhíresült Je sius Charlie (Charlie vagyok) felirat olvasható.
 
A lapban egyébként a megölt karikaturisták utolsó rajzai is láthatók.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro