Ezúttal Ploieşti-en csaptak fel a lángok egy kórteremben.
Egy éven belül immár a harmadik alkalommal követel emberéleteket koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházban pusztító tűzvész: csütörtök hajnalban ploieşti-en keletkezett tűz a megyei kórház fertőző betegeket kezelő osztályának egyik kórtermében. Mire a tűzoltók kiértek, és sikerült megkezdeni a mentést,
Az osztályról 15 beteget átvittek a megyei kórházba, három páciens azonban nem járult hozzá, hogy átszállítsák. Az incidensnek sérültje is van: egy ápoló testének 40 százaléka megégett. A lángok 20 négyzetméteren pusztítottak, a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet.
A kórház menedzsere szerint az osztályt, ahol a tűz pusztított, nemrég újították fel, az elektromos hálózat is új, az oxigénhálózatot tavaly szerelték be. Ehhez képest a katasztrófavédelem egy kicsit árnyalja a képet: a kórházat februárban megbírságolták az ott tapasztalt visszásságok miatt, és tűzvédelmi engedélye sincs. Az egészségügyi minisztérium szerint a kórházat 2020 eleje óta 11-szer bírságolta meg az egészségügyi felügyelet különféle rendellenességek miatt, összesen mintegy 90 000 lej értékben. A tűz okait egyelőre keresik, az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult büntetőeljárás. Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős államtitkár szerint az eddigi vizsgálatok alapján az történhetett, hogy a kórteremben, ahol az eset történt, az ápolónő csatlakoztatni akart egy berendezést az elektromos hálózatra, ezért
amelyet a betegek lélegeztetésére használnak, és amely a lélegeztető készülékekből kerülhetett a levegőbe. A tüzet megpróbálták az ott elhelyezett tűzoltó készülékekkel eloltani, de nem sikerült. A tűzoltók ugyanakkor nem tartják elképzelhetetlennek, hogy az elmozduló ágy megrongálta a konnektort, amely rövidzárlatos lett, és emiatt keletkezett szikra. Mint ismert, Romániában több ízben is pusztított tűz koronavírusos betegek kezelésére szolgáló kórházakban. Tavaly novemberben a Piatra Neamț-i kórház intenzív osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz, vélhetően műszaki hiba miatt, ennek következtében tíz beteg azonnal életét vesztette, majd a következő hetekben több, más kórházba átszállított beteg is elhunyt. Idén februárban a bukaresti Matei Balș járványtani kórházban volt tűz, ebben öten haltak meg. Legutóbb október elején, Konstancán gyulladt ki az egyik helyi kórház intenzív osztálya, itt heten haltak meg.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.