// 2025. július 19., szombat // Emília

Hatalmas kártérítést követel a Piatra Neamț-i kórháztűz egyik áldozatának családja

// HIRDETÉS

A férfit mindössze néhány órával a katasztrófa előtt helyezték át az intenzívre.

Egymillió eurós morális és anyagi kártérítést követelnek a bíróságon az összesen tíz halálos áldozatot követelő, hatalmas botrányt kavart Piatra Neamț-i kórháztűz egyik áldozatának hozzátartozói. T. I. özvegyének és fiának ügyvédei arra hivatkoznak, hogy a törvényszéki orvosok megállapították: az áldozat halálát akut veseelégtelenség okozta, amely közvetlenül a tűz, illetve az ebből származó füst következtében alakulhatott ki.

T. I.-t november 5-e óta kezelték Covid–19-el, és mindössze néhány órával a tűzvész kitörése előtt szállították át az intenzívre. Az ügyvédek ugyanakkor arra is felszólították az ügyészeket, vizsgálják meg azon híresztelések igazságtartalmát, miszerint a kórház intenzív osztálya – ahol a katasztrófa bekövetkezett – kulcsra volt zárva, amely tovább nehezítette a mentést.

Az eddigi vizsgálatok szerint a tűzvész november 14-én egy túlmelegedett infúziós fecskendőpumpa okozhatta, amely kigyulladt, a lángok átterjedtek az oxigénforrásra, amely felrobbant, így a kórterem percek alatt lángokba borult. Sokat elmond az eset súlyosságáról, hogy a 10 áldozat közül 5 gyakorlatilag szénné égett, így DNS-vizsgálatra van szükség az azonosításukhoz.

A Colectiv-tragédiát idéző kórháztűz körülményeiről természetesen számos gyanús részlet derült ki, többek között az, hogy a kórháznak nem volt akkreditációja, legutóbb 5 éve mérték fel a helyzetét. Az egészségügyi intézményben ráadásul mindenféle politikai háttérjátszmák és simlizések miatt úgy váltották egymást az igazgatók, mint osztálykiránduláson lévő gyerekek a benzinkutas vécén: csak az elmúlt egy év során 8 igazgatót evett meg az intézmény, a legutóbbit – aki az eset nyomán máris lemondott – mindössze három héttel a tragédia előtt nevezték ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro