// 2025. július 30., szerda // Judit, Xénia

Országos szintű karantén nem lesz, de az már biztos, hogy jönnek az őszi korlátozások

// HIRDETÉS

Kedden már majdnem 800 új fertőzöttet regisztráltak.

Majdnem 800, egészen pontosan 782 új fertőzöttet regisztráltak egyetlen nap alatt országszerte. A napi esetszám a múlt pénteken haladta meg először a 600-at a koronavírus-járvány 4. hullámában, majd következtek a hétvégi laza tesztelések, amelyek értelemszerűen kevesebb esetszámot adtak, kedden azonban, a hét első olyan napján, amikor a tesztszám visszatér a hétköznapi maximumhoz, máris több mint százzal nagyobb a pozitív tesztek nagyságrendje.

A szakértők már korábban figyelmeztettek, hogy az előzetes tapasztaltok alapján ez a szám exponenciálisan fog növekedni, ez ez már most be is igazolódott.

Az elmúlt 24 órában 14-en vesztették életüket a járvánnyal összefüggésben, intenzív osztályon pedig már 205-en vannak. A legtöbb új fertőzést Bukarestben (134) valamint Kolozs (81) és Temes (44) megyében igazolták.

Kedden Ioana Mihăilă egészségügy-miniszter sajtótájékoztatón mondta el, hogy becsléseik szerint a 4. hullám csúcsán körülbelül 4000-en lesznek beutalva a kórházakba összesen, nem számítanak ugyanis akkora csúcsokra, mint korábbi hullámokban. Azóta ugyanis sokan beoltatták magukat, így ha ők meg is fertőződnek, a betegség enyhe formáit produkálják majd, nem lesz szükségük orvosi segítségre. Mihăilă természetesen megint hangsúlyozta, hogy minél többen oltakoznak a következő időszakban, annál enyhébb lesz a delta variáns okozta 4. hullám lefolyása.

A miniszter elmondta, országszerte körülbelül 1600, az intenzív osztályokon pedig 110 ágy áll a kiskorú fertőzöttek rendelkezésére, a delta variáns ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján jobban terjed a fiatalok körében, így igyekeznek elejét venni a bajnak. Szükség esetén ugyanakkor a felnőtteknek fenntartott intenzív terápiás részlegeken is lehet kezelni kiskorú pácienseket, a lélegeztetőgépeket ugyanis át lehet állítani az ő szükségleteik szerint.

Raed Arafat belügyi államtitkár ugyanazon a sajtótájékoztatón tisztázta, hogy országos szintű karanténra, vagy bármilyen általános kijárási korlátozásra semmiképpen nem kell számítani, igaz, az egyes települések szintjén életbe léphetnek különféle korlátozások az aktuális fertőzöttségi ráták függvényében – mint ahogy ez egy Kolozs megyei településen már meg is történt.

Arról is tudunk már, hogy várhatóan szeptember 12-étől új kormányhatározat lép érvénybe a járványhelyzet kezelésére, ennek részletein még dolgoznak az illetékesek.

Azt viszont már most belengette Arafat, hogy az oltatlanoktól várhatóan negatív tesztet kérnek, ha zárt nyilvános helyekre akarnak bemenni, de nem részletezte, pontosan milyen helyeket ért ez alatt. Arafat úgy fogalmazott, ezzel nem diszkriminálni akarják az embereket, hanem megvédeni őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Ozzy Osbourne, a csótányok és az egyetemes kultúra
Főtér

Ozzy Osbourne, a csótányok és az egyetemes kultúra

Ozzy nem egyszerű zenész, hanem annál sokkal több, a klasszikus rocksztár ősmintája, ikon, szimbólum, vagy ahogy tetszik. És az egyetemes emberi kultúra tagadhatatlanul fontos része.

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség
Székelyhon

Rúzsa Magdi: amikor Erdélyben koncertezek, hátraléphetnék, és az egész koncertet végigénekelné a közönség

Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki többéves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

// még több főtér.ro