// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Óriási összegű károkozással gyanúsítják a Holzindustrie Schweighofert

// HIRDETÉS

Faárverések elcsalása, törvénytelen kitermelés – kemények a vádak.

Törvénytelen fakitermeléssel, illetve faanyag-árverések elcsalásával gyanúsított bűnszervezet tagjainál tartott házkutatást szerdán reggel a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT), az ügyben ráadásul az Erdélyben számos botrány főszereplőjeként ismertté vált osztrák Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó vállalat a fő érinett.

A DIICOT ügyészei szerint a bűnszervezet 2011-es megalakulása óta mintegy 25 millió eurós kárt okozott az államkasszának azáltal, hogy egyrészt egyes erdészetek által szervezett faárveréseket csalt el – egyes jelentkezőket, hogy másokat hozzanak előnyös helyzetbe –, másrészt a kivágott faanyag egy részét fel sem tüntették a hivatalos iratokban.

Ráadásul az ügyészek szerint

a megszerzett faanyag egy része törvénytelen vágásokból származik

– ennek magvalósításában közhivatalnokok is közreműködtek.

A szervezett bűnözés elleni ügyészek Bukarestben, valamint Bihar, Fehér, Hunyad, Brassó és a moldvai Suceava megyében összesen 23 helyszínen tartottak házkutatást cégek telephelyén és magánszemélyeknél.

Az ügyészek nyilvános árverések elcsalása, adócsalás, a versenyszabályok megsértése és törvénytelen fakivágások gyanúja miatt nyomoznak.

Az ügyészség a Holzindustrie Schweighofer központjában valamint több fafeldolgozó üzemében is házkutatást tartott, de a nyomozás erdészetekre és az erdészeti őrségre is kiterjed.

A Holzindustrie Schweighofer 2003-ban jelent meg a romániai piacon, jelenleg két fafeldolgozó és három falemezgyártó  üzemet működtet, összesen 3100 alkalmazottal.

Az osztrák céget környezetvédő szervezetek azzal vádolták meg, hogy törvénytelenül kivágott faanyagot vásárolt.

Márciusban a Schweighofer eladta Cascade Empire nevű leányvállalatát, amely 14 ezer hektárnyi erdőterületet birtokol Románia területén. A vásárló a svéd GreenGold Group.

Schweighofer: támogatjuk a nyomozást

A Schweighofer a DIICOT bejelentését követően közleményben reagált az ügyre, amelyben kifejti: együttműködik a hatóságokkal, és minden támogatást megad az ügyészeknek, mivel - mint írják - alapelvük az, hogy mindig tiszteletben tartják azon ország törvényeit és előírásait, ahol működnek.

Ezért minden szükséges információt az ügyészek rendelkezésére bocsátanak, és minden eszközzel támogatják a nyomozást a korrekt eredmény érdekében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro