// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Olyan menő bölcsődék épülnek év végétől, hogy a bejárat zsiráfból, a tető meg gyepből lesz (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Közzétettek egy videót a tervezett, hipermodern épületek makettjéről.

A fejlesztési minisztérium közzétett egy videót, amelyen a tervezett, új bölcsődék makettje látható. A videót maga a tárcavezető kommentálja, aki azt is elmondta andalító hangján, hogy az építkezéseket az év végétől kezdik meg.

Cseke Attila korábban már elmondta, hogy nagy hiány van bölcsődékből, országszerte csak 386 darab működik; például egész Szilágy megyében egyetlenegy működik a megyeszékhelyen, Zilahon.

Éppen ezért legalább 200 új bölcsődét fognak építeni minden olyan nagy- és kisvárosban, ahol erre igény mutatkozik, erre 370 millió eurót különítettek el a nemzeti helyreállítási és rugalmassági terv (PNRR) forrásaiból. A helyi igények szerint háromféle 100–110, 60–70, illetve 40–50 gyermek befogadására alkalmas komplexumok épülnek, a videón a közepes méretű makettje szerepel.

A bölcsődék a nagy, multifunkcionális terem mellett orvosi rendelővel, mosodával, irodákkal és konyhával is rendelkeznek majd, hogy a kicsik helyben készült meleg ételt kapjanak.

Az épületek körül modern játszóterek is épülnek, mégpedig úgy, hogy minden gyermekre jusson 10 négyzetméternyi felület; ahol kisebb lesz a terület, ott az épületek tetején is zöldövezetet és játszóteret alakítanak ki.

Az épületek energiatakarékos, úgynevezett passzívház modell alapján készülnek, jól szigetelő nyílászárókkal és falakkal, valamint napelemekkel lesznek ellátva, így ökológiai szempontból is nagyon modernek lesznek. Ha minden jól megy, jövőre át is adhatják az elsőket.

És most képzelje el azt az eklektikus látványt, ahogy egy lerobbant szocreál panelrengeteg közepére „megérkezik” egy ilyen hipermodern, zöld építmény a jövőből… Fáj már a szeme?

Amúgy nem ez az első futurisztikus romániai terv, amit a napokban bejelentettek – ha a közlekedési miniszter jó papírt olvasott fel, hamarosan akár hidrogénmeghajtású vonatok döcöghetnek a lerobbant hazai síneken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro