// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Okés, hogy eltörlik a kültéri maszkviselést, de ez nem fog oltakozásra serkenteni, ha az oltottak nem kapnak kedvezményeket

// HIRDETÉS

Ezt mondja egy elismert közegészségügyi szakértő.

Miközben sokan azon furcsálkodnak, hogy Florin Cîţu miniszterelnök csütörtökön délelőtt még azt mondta, csak június elsejétől lehet lemondani a kültéri maszkviseléstől, este viszont Klaus Iohannis államfő már bejelentette, hogy mégsem kell addig várni, mert már szombattól búcsúzhatunk az utcai maszkhordástól, van olyan egészségügyi szakértő, aki figyelmeztet: nem biztos, hogy a legszerencsésebb módon döntöttek az illetékesek.

Răzvan Cherecheș közegészségügyi szakértő, az egészségügyi minisztérium volt tiszteletbeli tanácsadója, aki az oltások népszerűsítésében és a mechanizmusuk elmagyarázásában is is jeleskedik, most azt pedzegeti, hogy ez az intézkedés jó, csak hát nem fogja növelni az oltakozási kedvet.

Sőt éppen ellenkezőleg,

alkalmas arra, hogy elhitesse: már minden rendben van, és kilábaltunk a járványból, holott ez egyáltalán nincs így.

Cherecheș a közösségi oldalán először egy olyan bejegyzést tett közzé, amelyben helyesnek nevezi az Egyesült Államokban csütörtökön bevezetett gyakorlatot, amely szerint a beoltottak számára már nem kötelező a maszkviselés, és ezzel szembeállítva helytelennek a román illetékesek csütörtöki döntését.

Ezt egy egyetemi példával illusztrálta, mondván: ha az ember dolgozatot irat a diákjaival, de mindenkinek jeles osztályzatot ad, attól függetlenül, hogy tanult vagy sem, akkor a jövőben senki sem fog tanulni a következő vizsgára.

Az egészségügyi szakember szerint a politikai vezetők nem elég bátrak, hogy meghozzák a helyes döntéseket, mert arra koncentrálnak, hogy senkit se haragítsanak magukra.

Szerinte a maszkviselési kötelezettség enyhítése azt vonja majd maga után, hogy csökkenni fog az oltakozási kedv, mivel sokan azt hiszik, hogy visszatért a normalitás.

Viszont ha csak az oltottak számára vezettek volna be kedvezményeket, az a többieket is arra ösztönözte volna, hogy beoltassák magukat.

Mivel ezt sokan úgy értelmezték, hogy az utcai maszkviselésre értette, ahol azért meglehetősen problémás lenne ellenőrizni, hogy aki maszk nélkül sétál, az valóban beoltott-e, egy másik bejegyzésben pontosított.

Mint írta, helyes döntés volt eltörölni a szabadtéri maszkviselést a nem zsúfolt közterületeken, mivel eleve nincs bizonyíték arra, hogy a vírus jelentős mértékben terjedne a szabadban.

Ugyanakkor

a beoltottak számára az amerikai példa alapján azt is lehetővé kellett volna tenni, hogy zárt térben se kelljen maszkot viselniük.

„A jelenlegi lazítás indokolt és helyes – a probléma az, hogy nem biztosítanak többletkedvezményeket az oltottak számára, amelyek fenntartanák az oltási kampány ütemét, és megóvnának az őszi negyedik hullám miatti esetleges korlátozásoktól” – mondja Cherecheș.

Amiben nehéz nem egyetérteni vele.

Merthogy egyébként korábban arról is beszélt, hogy ha nem halad kellő gyorsasággal az oltás, akkor ősszel lelkesen üdvözölhetjük a járvány negyedik hullámát is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro