Iohannis iskolaügyben a széncinkékkel van azonos állásponton: nyitnikék! Azonban településenként négy forgatókönyv lehetséges. Az öné melyik kategóriába tartozik?
Klaus Iohannis államfő kedden – miután egyeztetett a szakikkal – kiállt a kamerák elé, és elmondta nagyjából azt, amit január közepén már elmondott: az ovik és iskolák nagy része újranyit február 8-án, de a helyi számok tükrében 4 forgatókönyv lehetséges.
Ezek a következők:
Vagyis az ovisoknak és az elemiseknek a karanténban lévő településeket leszámítva mindenhol becsengetnek hétfőn.
Az egyetemek maguk döntenek a sorsukról.
Jelen állás szerint a legtöbb erdélyi megyében a sárga forgatókönyv lesz érvényben (bár fontos hangsúlyozni, hogy nem megyei adatokat, hanem minden település saját fertőzési rátáját veszik figyelembe), a legzöldebb megyék jelenleg Beszterce-Naszód, Hargita és Kovászna, a legnagyobb gondok pedig Temes megyében jelentkeznek: itt számos településen „vörösödnek be” az iskolák.
Persze ez nem azt jelenti, hogy végre rendeződött az oktatási káosz, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszternek például csak tegnap esett le, hogy az eredeti tervekkel ellentétben (mivel túl kevés az iskolaorvos), mégsem lesz olyan egyszerű a tüneteket mutató diákok gyorstesztelése, így a káosz továbbra is mindennapos lesz várhatóan.
Figyeljenek, mert számok következnek.
Az iskolai tanároknak egyelőre még mindig csak a fele, 50,3%-a jelezte oltásigényét (a 292 872-ből 147 314). Az egyetemi tanároknál valamivel jobb a helyzet, közülük 77%, 46 259 személy (az összesen 60 389-ből) kívánja megkapni a koronavakcinát.
Az amúgy is rossz arány pedig még elkeserítőbb a valós lehetőségek tükrében, Valeriu Gheorghiță orvos ezredes, oltási főkoordinátor szerint ugyanis
és mindösszesen valamivel több mint 27 000, vagyis az oltási igényüket kinyilvánítók 14%-a kapta már meg a vakcinát (feltehetően annak is csak az első adagját). Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter egyébként január 20-án még azt mondta, február 8-a előtt 126 000 tanárt olthatnak be – nos ebből nem lett semmi.
Ráadásul a második körös oltások eleve késnek a kevés vakcina miatt, Vlad Voiculescu egészségügy-miniszter szerint pedig februárban az összes elérhető oltást a 65 évnél idősebbeknek, a krónikus betegeknek a fogyatékkal élőknek és hozzátartozóiknak tartják fenn, így egészen biztos, hogy
A sulik egyébként november 9-én zártak be, azóta csak online térben folyt a tanítás. Mint tudjuk, ennek jobbára az lett az eredménye, hogy a tanulók jócskán lemaradtak a tananyaggal.
A fizikai jelenlét viszont számos további problémát vethet fel így járvány idején, reméljük, hogy az óvintézkedések elegendők lesznek a diákok egészségének megóvásában.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.