// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Nemcsak az infók, a képek se hitelesek a centenáriumi PR-videóban

// HIRDETÉS

Románia természeti gazdagságát sem sikerült romániai felvételekkel illusztrálni.

Nemzetközi stock-felvételeket is bevágtak abba a PR-videóba, amelyet a kormány tegnap „ajándékozott” a száz éves Romániát ünneplő polgároknak. Mégpedig a Románia természeti szépségét és gazdagságát illusztrálni hivatott részbe.

Az első látásra is nyilvánvaló volt, hogy a kellemetlenül, sőt kínosan harsogó narráció valótlanságokat, ferdítéseket közöl, és a száz év közel felét elhallgatja. Azóta nemcsak az derült ki román értelmiségiek gyorsreagálásaiból, hogy például az inzulinkísérletei jogán a videóban feltűnő Nicolae Paulescu kora legvéresszájúbb antiszemitája volt, hanem az is, hogy még a természeti részt sem sikerült mind hazai felvételekből összevágni.

A Digi24 szerint a 20. másodpercnél képernyőre beúszó búzaföldeket Oroszországban filmezték, a 46. másodpercnél bevillanó, fű között kajtató farkas pedig a norvég Kjetil Kolbjornsrud felvétele, amelyet felbontástól függően 50-169 euróért lehet megvásárolni a Shutterstock honlapról, a stockfelvételek egyik legnagyobb webes áruházából.

A négy perces videó megtekintésével indították tegnap délelőtt az ünnepi kormányülést Gyulafehérváron, és kikerült a kormány Facebook-oldalára, ahol a kommentelők villámgyorsan szétszedték az alkotást a ceaușista propagandahangulata és a hamis információk miatt. A kormány YouTube-csatornáján a 860 lájk mellett már több mint 1700-an helytelenítik a videót.

A PR-blamázst az is növeli, hogy idén mutatták be a România neîmblânzită című, tényleg

" target="_blank">látványos természetfilmet, amelyet többek között azzal népszerűsítettek, hogy valóban itt készült felvételekből áll össze, amelyekért az alkotók óriási erőfeszítéseket tettek. 

Valószínűleg drágább lett volna tőlük vásárolni pár másodperces felvételeket. A PR-videó készítői legalább a román leleménnyel fényezhetik majd magukat, hogy milyen olcsón megoldották a centenáriumi kebeldagasztást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro