A Székelyföldi Értéktár új fejezetet nyithat a székely megyék közti együttműködésben.
A Székelyföldi Értéktár Bizottság annyira frissen alakult intézmény, hogy a tusványosi bemutatóján még alig létezett: Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök szíves közlése a bemutató előtt két órával jött létre.
A Magyar Teátrum sátrában (amely mindenképpen érdekes helyszínválasztás a témához) az asztalnál négy önkormányzati vezető foglalt helyet: a háromszéki mellett a Hargita és a Maros megyei elnök, Borboly Csaba és Péter Ferenc, valamint Zalai Mihály, Békés megye első embere – a politikusok társaságát „színesítette” a bizottság frissen megválasztott elnöke, Szőcs Zsuzsa.
Azt, hogy mindhárom székelyföldi megye vezetője jelen van, és hogy ezután
egyfajta új kezdetként értékelik. Békés megye úgy kerül a képbe, hogy az Élő Erdély Egyesülettel együtt pályáztak a Székelyföldi Értéktár létrehozására. A bizottságba egyébként mindhárom megye négy-négy embert delegált, a tizenharmadik tag Boda Szabolcs, az Élő Erdély vezetője.
Az értéktárakat Magyarországon a hungarikum-törvény alapján hozták létre, és megyei hatáskörben működnek; céljuk összegyűjteni és lajstromozni az adott térségre jellemző sajátosságokat, Békésben például a szürkemarhától a libamájig ebbe sok minden belefér.

Borboly Csaba, Zalai Mihály, Péter Ferenc, Szőcs Zsuzsa és Tamás Sándor
Az Erdélyi Értéktár megalakulásáról bővebben itt és itt írtunk, úgyhogy koncentráljunk most a székelyföldi „kiadásra”.
Borboly Csaba elmondása szerint 2009-ben indult a Székely Termék mozgalom, 2013-ban pedig a Hargita megyei értéktár, 6 területen: eddig 135 értéket gyűjtöttek össze a megyében, és 210 ezer eurót fordítanak a projektre. Az uniós pályázás egyébként azért is hasznos, mert
általa: ha ugyanis egy projekt, amelynek nevében szerepel a „Székelyföld” elnevezés, uniós támogatást kap, az felülírja a román törvényeket és azt a többségi álláspontot, hogy ilyen nevű régió nem is létezik.
Hargita megyének egyelőre két javaslata van a Székelyföldi Értéktárba: a székelyderzsi unitárius templom és a csíkszeredai Mikó-vár.
Péter Ferenc három ilyen értéket nevez meg: a mikházi ferences kolostort, a Nyárád menti népi építészetet és a marosvásárhelyi kultúrpalotát.
A Hargita és Maros megyei elöljáró javaslattevő kreativitása azonban nem képes utolérni a kovásznai kollégájukét. Tamás Sándor elsőnek természetesen a kürtőskalácsot említi, aztán Kézdivásárhely történelmi főterét és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesét.
mindenütt ugyanúgy nevezik, bár szerte a világban nyolc unokatestvére van. „De egyik sem olyan, mint a miénk” – teszi hozzá büszkén a tanácselnök. A kürtősről kiadtak egy szép kis tájékoztató füzetet is, de székely szakácskönyvet is megjelentettek – némi meglepetésünkre Tamás Sándor kedvenc receptjeivel.
Nem tudom, önök tudták-e, mi most szembesültünk azzal, hogy az indonéziai Dzsakartában egy egész hálózat foglalkozik kürtőskalácssütéssel, de az ottani sütemény kisebb az „eredetinél” (lásd a fentebbi megjegyzést).

Tamás Sándor nem fogy ki az ötletekből
Tamás Sándor a következőket szeretné – az előbbiek mellett – javasolni a Székelyföldi Értéktárba:
Nem kerülhető meg persze az a kérdés, hogy mire jó ez az egész értéktár-mozgalom. Nos, ezek a szempontok merültek fel a jelenlévők részéről:
• Leltárt készíteni az értékeinkről,
• ezeknek az értékeknek a szakmai háttérrel való feldolgozása,
• esetenként megélhetési forrás biztosítása sok ember számára (a kürtőskalácssütésből és -forgalmazásból például több száz ember él Székelyföldön),
• térségmarketing és brandépítés.
A találkozó stílusosan a Békés megyei vendégek által ajándékba hozott pálinka megkóstolásával ért véget – a pálinkáéval, amely nem kerülhet be a nyilvántartott székely értékek közé, hiszen Magyarország európai szinten levédette.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.