Nem vicc: „siculicum” lehet a székely viccből

A Székelyföldi Értéktár Bizottság annyira frissen alakult intézmény, hogy a tusványosi bemutatóján még alig létezett: Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök szíves közlése a bemutató előtt két órával jött létre.

A Magyar Teátrum sátrában (amely mindenképpen érdekes helyszínválasztás a témához) az asztalnál négy önkormányzati vezető foglalt helyet: a háromszéki mellett a Hargita és a Maros megyei elnök, Borboly Csaba és Péter Ferenc, valamint Zalai Mihály, Békés megye első embere – a politikusok társaságát „színesítette” a bizottság frissen megválasztott elnöke, Szőcs Zsuzsa.
Azt, hogy mindhárom székelyföldi megye vezetője jelen van, és hogy ezután

Maros is betársul Hargita és Kovászna mellé a közös projektekbe,

egyfajta új kezdetként értékelik. Békés megye úgy kerül a képbe, hogy az Élő Erdély Egyesülettel együtt pályáztak a Székelyföldi Értéktár létrehozására. A bizottságba egyébként mindhárom megye négy-négy embert delegált, a tizenharmadik tag Boda Szabolcs, az Élő Erdély vezetője.

Az értéktárakat Magyarországon a hungarikum-törvény alapján hozták létre, és megyei hatáskörben működnek; céljuk összegyűjteni és lajstromozni az adott térségre jellemző sajátosságokat, Békésben például a szürkemarhától a libamájig ebbe sok minden belefér.

Borboly Csaba, Zalai Mihály, Péter Ferenc, Szőcs Zsuzsa és Tamás Sándor

Az Erdélyi Értéktár megalakulásáról bővebben itt és itt írtunk, úgyhogy koncentráljunk most a székelyföldi „kiadásra”.

Borboly Csaba elmondása szerint 2009-ben indult a Székely Termék mozgalom, 2013-ban pedig a Hargita megyei értéktár, 6 területen: eddig 135 értéket gyűjtöttek össze a megyében, és 210 ezer eurót fordítanak a projektre. Az uniós pályázás egyébként azért is hasznos, mert

a Székelyföld térségmegnevezést is sikeresebben lehet elfogadottabbá tenni

általa: ha ugyanis egy projekt, amelynek nevében szerepel a „Székelyföld” elnevezés, uniós támogatást kap, az felülírja a román törvényeket és azt a többségi álláspontot, hogy ilyen nevű régió nem is létezik.

Hargita megyének egyelőre két javaslata van a Székelyföldi Értéktárba: a székelyderzsi unitárius templom és a csíkszeredai Mikó-vár.

Péter Ferenc három ilyen értéket nevez meg: a mikházi ferences kolostort, a Nyárád menti népi építészetet és a marosvásárhelyi kultúrpalotát.

A Hargita és Maros megyei elöljáró javaslattevő kreativitása azonban nem képes utolérni a kovásznai kollégájukét. Tamás Sándor elsőnek természetesen a kürtőskalácsot említi, aztán Kézdivásárhely történelmi főterét és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesét.

A kürtőskalács kétségkívül igazi „siculicum”,

mindenütt ugyanúgy nevezik, bár szerte a világban nyolc unokatestvére van. „De egyik sem olyan, mint a miénk” – teszi hozzá büszkén a tanácselnök. A kürtősről kiadtak egy szép kis tájékoztató füzetet is, de székely szakácskönyvet is megjelentettek – némi meglepetésünkre Tamás Sándor kedvenc receptjeivel.

Nem tudom, önök tudták-e, mi most szembesültünk azzal, hogy az indonéziai Dzsakartában egy egész hálózat foglalkozik kürtőskalácssütéssel, de az ottani sütemény kisebb az „eredetinél” (lásd a fentebbi megjegyzést).

Tamás Sándor nem fogy ki az ötletekből

Tamás Sándor a következőket szeretné – az előbbiek mellett – javasolni a Székelyföldi Értéktárba:

a székely zászló, a székely ló, a székely bicska és a székely vicc.

Nem kerülhető meg persze az a kérdés, hogy mire jó ez az egész értéktár-mozgalom. Nos, ezek a szempontok merültek fel a jelenlévők részéről:

• Leltárt készíteni az értékeinkről,

• ezeknek az értékeknek a szakmai háttérrel való feldolgozása,

• esetenként megélhetési forrás biztosítása sok ember számára (a kürtőskalácssütésből és -forgalmazásból például több száz ember él Székelyföldön),

• térségmarketing és brandépítés.

A találkozó stílusosan a Békés megyei vendégek által ajándékba hozott pálinka megkóstolásával ért véget – a pálinkáéval, amely nem kerülhet be a nyilvántartott székely értékek közé, hiszen Magyarország európai szinten levédette.