Szépen keresett a klub, lesz miből rákészülni a következő nemzetközi selejtezőkre.
Ha valaki esetleg aggódott volna, hogy a Kolozsvári CFR labdarúgóklubnak filléres gondjai lesznek a közeljövőben, megnyugtathatjuk: a fellegvári csapat, amely idén immár zsinórban negyedszer hódította el a román bajnoki címet, pénzzel is szépen ki lesz stafírozva, többek között nemzetközi kupaszereplésének köszönhetően is.
Kisebb gondot csupán az edző, Edward Iordănescu távozása jelenthet, de hát egyrészt lassan már szokványosnak számít, hogy a kolozsvári vasutasgárdánál szinte félévente van edzőcsere, másrészt Costel Gâlcă egykori válogatott labdarúgó személyében már az utódja is megvan.
Így aztán marad idejük arra a klub illetékeseinek, hogy egy kellemesen temperált klímájú helyiségben összeüljenek, és némi jó minőségű szivar és egy-két palack whisky társaságában elkezdjék számolni az idei bevételeket.
Amelyekből egész szép részt tesznek ki a televíziós közvetítésekért járó jogdíjak – csak ebből a forrásból 2,6 millió euró folyt be a kasszába.
Azonban ez elenyésző összeg ahhoz képest, amit azért kapott, mert bejutott a második számú klubmegmérettetés, az Európa Liga csoportkörébe: csak ennek köszönhetően
És az UEFA még minden bizonnyal idén is megfejeli néhány rongyos százezer euróval ezt az összeget.
Bajnokként ugyanis elindulhat a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében, amiért 280 000 euró jár.
Mivel pedig kiemeltnek számítanak, vélhetően olyan ellenfelet kapnak, amelyen könnyen túllépnek majd a második körbe, amiért további 380 000 euró számára kell helyet keresniük.
Ahhoz persze, hogy az UEFA a továbbiakban is ennyit fizessen, legalábbis meg kellene ismételniük a legutóbbi nemzetközi teljesítményt, hiszen a mostani szezonban az Európa Liga csoportkörében szerepeltek, ahol harmadik helyen végeztek csoportjukban a Roma, a Young Boys és a CSZKA Szófia riválisaiként.
Amúgy összehasonlításként, mit jelent anyagilag egy klub számára, ha legalább a csoportkörig eljut az EL-ben, és ott tűrhetően szerepel: a CFR 6 351 000 eurót kaszált.
Legnagyobb riválisa,
A Botoşani csapata 500 000 eurót zsebelt be, amiért már a második selejtezőkörben kizúgott, míg a Craiovának 240 000 eurót ért, hogy egy kört ment a selejtezőben.
Vagyis a CFR viszonylag jó szereplésével most megteremtette az anyagi alapot ahhoz, hogy ismét egész jól szerepeljen a nemzetközi porondon.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.