A szociáldemokraták például kifejezetten ellenszenvesnek találják a polgármester ötletét, hogy a városnak kellene befogadnia az egyetemet.
A Közép-Európai Egyetemnek ( CEU) tett ajánlata miatt bírálta Arad nemzeti liberális párti (PNL) polgármesterét, Gheorghe Falcăt a Szociáldemokrata Párt (PSD) Arad megyei szervezetének alelnöke, Adrian Todor képviselő.
Todor szerint a polgármestert jobban érdekli saját politikai karrierje, mint az általa irányított város problémái.
„Falcă úr azzal foglalkozik, hogy a vitatott Soros Györgynek járjon a kedvében, akiről tudjuk, hogy az USA elnökének legnagyobb ellensége, hogy mindenféle civil szervezeteket finanszíroz Európa-szerte, amelyek révén különböző országokban a saját politikai céljainak akar érvényt szerezni, túlmenve a demokrácia játékszabályain, lábbal tiporva az állampolgárok szavazatát, ahogy az néhány esetben Romániában is megtörtént” - jelentette ki a PSD-s politikus.
Todor azt is felrótta Arad polgármesterének, hogy a Közép-Európai Egyetemnek akar pénzösszegeket kiutalni, miközben az aradi kórházaknak nagy szükségük van a finanszírozásra.
„Gheorghe Falcă készen áll, hogy óriási összegeket utaljon ki a Soros egyetemének, miközben az aradi kórházakban kritikán aluli körülmények uralkodnak. Ahelyett, hogy megsürgetné az új szülészet felépítését, amire nagy szükség lenne, Gheorghe
Falcă a pénzt bálványára, George Sorosra akarja költeni, abban a reményben, hogy talán majd ő is támogatásban részesül
ezen kétes személy által finanszírozott szervezetektől” - vélekedett Adrian Todor.
Gheorghe Falcă csütörtökön jelentette be, hogy felajánlja a CEU-nak: Budapestről költözzön Aradra.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
A rendőrök pedig csak karácsonykor 8,5 tonna petárdát és tűzijátékot koboztak el.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Románia gázkészletei pedig alaposan leapadtak az elmúlt hónapokban.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
Rendőrautóba csapódott egy Porsche, a sofőr elhagyta a helyszínt. Karácsonykor került rendőrkézre két Belgiumban bujkáló két román szökevény.
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.