// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Nem lennénk az tettesek helyében, a kormányfő azt kéri, vizsgálják ki a plágiumügyét firtató újságíró elleni fenyegetéseket!

// HIRDETÉS

Most majd biztosan jól odacsapnak.

Talán kissé meglepő, de nem maradt visszhang nélkül Emilia Şercan oknyomozó újságíró bejelentése, miszerint mióta megszellőztette, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök plagizálhatta a nemzetvédelmi egyetemen megvédett doktori disszertációja egy részét, azóta állami hatóságok képviselői fenyegették meg, illetve megpróbálták lejáratni.

A kormány Dan Cărbunaru kormányszóvivőn keresztül reagált, aki ismét demonstrációt tartott arról,

hogyan kell hangzatos, de semmitmondó közleménnyel letudni az ügyet.

Eszerint a kormány természetesen teljes mértékben kiáll a sajtószabadság mellett, Románia demokratikus ország, ahol szent a téjékozódás és a szólás szabadsága, Ciucă miniszterelnök ezért felkéri az illetékes hatóságokat, hogy vizsgáljanak ki minden, az újságírók megfélemlítését célzó próbálkozást, a vétkeseket pedig vonják felelősségre.

Emilia Şercan hétfőn arra panaszkodott, hogy egyes állami tisztviselők cinkosan közreműködnek a fenyegetésében, zaklatásában, megfélemlítésében és lejáratásában, miután február 18-ikán azzal vádolta meg Nicolae Ciucă miniszterelnököt, hogy a doktori dolgozata mintegy negyedét másolta, mégpedig a forrás feltüntetése nélkül.

Azóta Șercan állítása szerint három fenyegető üzenetet is kapott

ismeretlen személyektől, az egyiket a Facebookon keresztül, ehhez ráadásul több 20 évvel ezelőtti személyes fényképét is csatolták, amelyet az egyik elektronikus eszközéről lophattak le. Az újságírónő készített egy képernyőmentést az üzenetről, ezt WhatsAppon keresztül elküldte a rendőrségnek, és feljelentést is tett, ám egy nappal később a rendőrségnek bizonyítékként elküldött fotót egy moldovai weboldalon látta viszont.

Șercan belső vizsgálatot kért az ügyben, de azt tapasztalta, hogy a rendőrség megpróbálja eltussolni a bizonyíték kiszivárogtatásának ügyét.

Válaszában a rendőrség közölte, a magánélet megsértése miatti feljelentések ügyét, amelyekben informatikai rendszerbe való illetéktelen behatolásra is kiterjesztették a nyomozást, a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, a rendőrség pedig jelenleg egy fenyegetési ügyben nyomoz.

És most ráadásul még a miniszterelnök is felkérte a hatóságokat a zaklatások kivizsgálására.

Rossz lehet most oknyomozó újságírót megfélemlíteni próbáló állami alkalmazottnak lenni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro