// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Nem hatja meg Romániát, hogy sorra veszíti el a pereket Strasbourgban

// HIRDETÉS

Az elmúlt tíz évből 71 olyan esetet azonosítottak be Romániában, melyre semmilyen megoldás nem született.

Csak az utóbbi hetekben legalább három olyan esetről számoltunk be, melyben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, mert emberi jogokat sértett meg. Az EJEB minden esetet maximális szigorral vizsgál meg, függetlenül attól, hogy az áldozat egy bántalmazott nő, egy pedofíliáért elítélt szektavezér, egy szűk cellában raboskodó börtönlakó vagy az 1989-es forradalom hőse. Csakhogy mi értelme van mindennek, ha az elítélt állam magasról tojik az emberi jogokra érzékeny strasbourgi bírák elmarasztaló ítéleteire, és semmilyen lépést nem tesz a jogsérelem megszüntetéséért?

Erre a közömbös attitűdre hívja fel a figyelmet egy másik jogvédő szervezet, teljes nevén a Romániai Szövetség az Emberi Jogok Védelmére – Helsinki Bizottság (APADOR-CH), mely szerint európai szinten az EJEB döntéseinek 43 százalékát hagyják figyelmen kívül az államok.

Hiába nyer pert Strasbourgban egy állampolgár, ha az EJEB nem kötelezheti arra az elmarasztalt államot, hogy változtasson a törvényein, legfeljebb bírságot szabhat ki és a jogsértően működő rendszer kiigazítását kérheti. Lassú és bonyolult folyamat gyakorlatba ültetni egy strasbourgi döntést, akár évtizedek is eltelhetnek, míg valami érdemben változik. (Gondoljunk csak arra, hogy Románia hosszú évek alatt eurómilliókat fizetett ki csak azért, mert képtelen normális börtönviszonyokat teremteni, és a problémát ma sem sikerült megoldani).

Az Európai Végrehajtási Hálózat (European Implementation Network) egy honlapot hozott létre, amelyiken tíz évre visszamenőleg nyomon lehet követni, hogy az egyes (nem csak EU-s) országokban miként érvényesülnek a helsinki záróokmányban leszögezett emberi jogok. Az interaktív térképen százalékokban határozzák meg, hogy az elmarasztaló ítéletek hány százalékát hagyják figyelmen kívül az adott országban.

Eszerint

  • Azerbajdzsánban (95%),
  • Oroszországban (89%)
  • és Magyarországon (74%) a legrosszabb a helyzet,
  • míg Csehországban (3%),
  • Ausztriában (8%)
  • és az Egyesült Királyságban (9) a legjobb.

Románia 44 százalékkal a középmezőnyt erősíti: az elmúlt tíz évből összesen 71 esetet azonosítottak be, melyekre nem született megoldás.

Például:

  • mindmáig nem sikerült megállapítani, hogy kiket terhel a büntetőjogi felelősség az 1989-es forradalom idején elkövetett gyilkosságokért,
  • nem sikerült megoldani a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok restitúcióját,
  • továbbra is zsúfoltak a börtönök,
  • továbbra sem érvényesülnek maradéktalanul a fogyatékkal élőket megillető jogok,
  • ugyanakkor az állam keveset tett a családon belüli erőszak megfékezéséért is.

Ez csak a jéghegy csúcsa, mind a 71 eset részletes leírása itt található (egyébként a nemzeti kisebbségeket sújtó jogsérelmeket nem igazán lehet találni a listában).

Romániának azért lenne érdeke, hogy mihamarabb megoldást találjon az emberi jogi problémákra, mert mindaddig kártérítés kifizetésére kötelezhető, amíg nem veszi komolyan a jogsérelmeket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro