A dohányellenes törvénytervezetbe bekerült pár hihetetlenül abszurd cikkely is.
Mi is írtunk arról a törtvénytervezetről, melyet a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) három honatyája nyújtott be a parlamentbe azzal a céllal, hogy szigorúbb törvényi kereteket szabjon a dohányzásnak.
Mindezt annak érdekében, hogy fiatalok kevesebbszer vagy egyáltalán ne gyújtsanak rá.
A civil szervezetek által kidolgozott tervezetet az USR fenntartások és a benne található javaslatok következményeinek megvizsgálása nélkül nyújtotta be a parlamentbe – írja egy jogi tanulmányra hivatkozva a Profit.ro – , így olyan cikkelyeket is tartalmaz, melyek az abszurditás határát súrolják. Az alaposabb jogi áttanulmányozás során például kiderült, hogy a romániai dohánygyárak és forgalmazók szó szerinti bezárásával járna, ha ebben a formában átmenne a tervezet, ugyanis az új megfogalmazás szerint
A papok tömjénégetése úgy kerül be képbe, hogy az egyik cikkely tágan értelmezi a dohányt nem tartalmazó, de a dohánytermékekhez hasonló céllal alkalmazott termékek kategóriáját, így az alternatív dohánytermékek mellett az olyan ártalmatlan termékekre is kiterjesztenék a törvény hatályát, mint az aromaterápiás elektromos eszközök, az esszenciális olajpárologtatók vagy az egyházi szertartásokon használt tömjénégetők.
Egy másik cikkelyben a népszerűsítési céllal osztogatott ingyenes termékminták terjesztését tiltanák be, de a pontos megfogalmazás ebben az esetben sem sikerült. A jelenlegi feltételek szerint az is ingyenes termékminta terjesztésének számítana, ha egy magánszemély egy másik magánszemélyt megkínálna egy cigivel az utcán. Sőt, gyakorlatilag a tervezet értelmében
Ha hihetünk az említett jogi tanulmány objektivitásában, lett volna még mit csiszolni ezen a törvénytervezeten, és remélhetőleg, erre már rájöttek a tervezet benyújtói is.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!

Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.