Az USR törvénytervezete lesújt a dohányiparra, de nem kíméli a dohányosokat sem.
Alig nyugodtak bele a dohányosok, hogy kitiltották a dohányzást a nyilvános zárt terekből – értsd: kocsmákból, éttermekből, szállodákból, munkahelyekről, szolgálati autókból, folyosókról, játszóterekről, stb. –, újabb törvénytervezettel szegnék a kedvüket, hogy hódoljanak káros szenvedélyüknek. Igaz, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvénytervezete elsősorban a fiatalok körében szorítaná vissza a cigizést azzal, hogy korlátozza a dohánytermékek elérhetőségét, de azért néhány olyan rendelkezést is beiktattak, melyek minden dohányost egyformán érintenének. A tervezet ugyanakkor a dohánygyártó és -forgalmazó cégek számára is tartogat meglepetéseket.
Az USR három parlamenti képviselője – Emanuel Ungureanu, Tudor Pop és Adrian Wiener – szerdán iktatta a törvénytervezetet, melyben megtiltanák, hogy az üzletek polcain dohánytermékeket áruljanak, leszámítva az erre szakosodott dohányboltokat, illetve az erre a célra kialakított részlegeket. (Nem világos, hogy a törvény betiltaná-e például, hogy a pénztárnál áruljanak cigarettát – szerk. megj.)
Rossz hír azok számára, akik szeretnek egy padon ücsörögve elszívni egy cigarettát: az USR tervezete ezt is megtiltaná, akárcsak azokban a személygépjárművekben, amelyekben kiskorúak vagy várandós kismamák tartózkodnak. Korlátoznák a dohányipar reklámozási lehetőségeit azzal, hogy csak olyan nyilvános helyeken engedélyeznék a reklámok elhelyezését, ahol kiskorúak egészen biztosan nem fordulnak meg. A kiadványokban is tilos lenne reklámozni, leszámítva a szaklapokat, illetve a Románián kívül szerkesztett lapokat.
Visszaszorítanák a dohánygyártók szponzori tevékenységét, ugyanakkor szigorúbb büntetéseket szabnának ki a dohányzásra vonatkozó szabályok megszegésekért. Továbbá betiltanák az ingyenes termékminták terjesztését, az árkedvezményeket és az új dohánytermékek piacra dobásával járó reklámkampányokat.
A törvény kezdeményezője, Tudor Pop szerint a dohányzási törvény módosítását az USR szimpatizánsainak 82 százaléka támogatja, de azt nem árulta el, hogy milyen felméréseket végeztek erre vonatkozólag.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.