// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

Nem cirkuszoltak: csendben tüntettek

// HIRDETÉS

Azért, hogy a cirkuszok szüntessék meg a vadállatos számokat.

Gyászos hangulatban telt a mai röptüntetés Kolozsvár központjában. Részben azért, mert csak 40-50 fiatal jött el tiltakozni az ellen, hogy cirkuszok vadállatokat tartanak fogságban és kínoznak azzal, hogy mutatványokat tanuljanak meg és adjanak elő.

Részben pedig szándékosan: gyertyákkal, majd a rövid felvonulás elején teljes csenddel emlékeztek azokra az állatokra, amelyek múlt csütörtökön pusztultak el a bukaresti Globus cirkuszban kiütött tűzben.

Már-már oltár

A mínusz öt fokban hosszasnak tűnő gyülekező és a gyertyagyújtás után rövid beszédek hangzottak el az állatos cirkuszi mutatványok ellen, amelyekhez úgy idomítják be az állatokat, hogy nem törődnek azzal, hogy ők is érző lények. Normális körülmények között vadon élő állatok fogvatartása, idomítása és felléptetése számukra kínzást is jelent, ez a fajta „munkára fogás” számukra nem szórakozás, hanem rabszolgaság – hangzott el.

A haranglábtól a prefektúráig tartó, majd ugyanoda visszatérő rövid séta közben olyan szlogeneket skandáltak, mint „Engedjék szabadon a cirkuszi állatokat”, „A szabadságnak nincsen faja, a szabadság mindenkié”, „Az állatos mutatvány értéktelen szórakozás”. 

Mivel a felvonulás eleje csendben zajlott, pont jól jött egy utcazenész társaság a Deák Ferenc utcán.

A Globus cirkuszban kiütött tűz után indított petíciót a vadállatos cirkuszi számok betiltásáról már közel 60 ezren írták alá. A tüntetésen is felhívták rá a figyelmet, hogy ugyanezen a kampányoldalon letölthető egy beadvány űrlapja, amellyel bárki kérheti saját településének önkormányzatát és polgármesterét, hogy tiltsa meg a területén állatos számokat is bemutató cirkuszok fellépését. A kolozsvári beadványt helyben is alá lehetett írni.

Képből, gyertyából és csendőrből nem volt hiány: a menetet szinte annyi csendőr és rendőr biztosította, mint ahányan tiltakoztak. 

A cirkusz mint szórakoztató műfaj ellen senki sem cirkuszolt, amennyiben az akrobata mutatványokat szabad elhatározásból megtanuló emberek hajtják végre. Pozitív példaként elhangzott a kanadai Cirque du Soleil, amely úgy lett sikeres, hogy soha nem is dolgozott állatokkal, látványos előadásaiba a világ legjobb artistáit és akrobatáit hívta meg. 

Az egyik felvonuló tábláján pedig azt ünnepelte, hogy a legnagyobb állatos utazócirkusz, az amerikai Ringling Bros. and Barnum & Bailey bejelentette, 146 évnyi működés után idén májusban megszűnik a csökkenő nézőszám és a magas fenntartási költségek miatt.

Ez a január eddig eléggé sétálós hónapra sikeredett. Múlt szerdán Victor Ciorbea ombdusman ellen tiltakozott több mint ezer ember, mert az Alkotmánybíróságon támadta meg a 90/2001-es törvényt, amely megtiltja a jogerősen elítélt embereknek, hogy a kormány tagjaivá válhassanak. 

Most szerdán pedig a kormány részleges amnesztiát és egyes bűncselekmények dekriminalizálását tervező rendeletei rántották utcára az embereket. Mivel a kormány nem adta fel ezt a tervét, amelynek megalapozatlanságáról viszont egyre több technikai részlet derül ki, vasárnap délutánra újabb tüntetést hirdettek. Erre már most jóval többen jelentkeztek a Facebookon, mint a szerdaira, ráadásul vasárnap délután akár 0 fokig is melegedhet az idő: városi sétára épp megfelel. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro