// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Nem alkotmányos a népszavazási törvény módosítása

// HIRDETÉS

Így vélhetőn idén már nem lehet megtartani a család meghatározásáról szóló referendumot.

Elbukta a normakontrollt az alkotmánymódosító népszavazások megszervezéséről szeptember elején elfogadott törvénymódosítás, így feltehetően meghiúsul a szociálliberális kormánykoalíció azon szándéka, hogy még a tél beállta előtt módosítsák az alkotmányban a család meghatározását.

Az alkotmánybíróság keddi ülésén adott helyt 38 jobbközép ellenzéki törvényhozó néhány alkotmányossági kifogásának, megállapítva, hogy a népszavazások megszervezését szabályozó, kihirdetésre váró törvénytervezet több cikkelye sérti az alaptörvényt.

A taláros testület egyebek között azt kifogásolta, hogy a jogalkotó a kormányra bízta volna az alkotmánymódosító népszavazás dátumának meghatározását, ami az alaptörvény szerint a parlament hatásköre. Az alkotmánybíróság azzal sem értett eget, hogy az alkotmánymódosító törvény előzetes normakontrolljára a korábbi öt helyett csak három napja maradjon.

Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a törvény szeptemberi elfogadása után kifejezte reményét, hogy „senki sem fogja alkotmányos óvással hátráltatni a törvény hatályba lépését, és Klaus Iohannis államfő sem küldi azt vissza megfontolásra a parlamentnek, hogy még a tél beállta előtt a románok „maguk dönthessenek arról", milyen meghatározással szerepeljen a család fogalma az ország alaptörvényében.

A Koalíció a családért nevű ernyőszervezet - a szükséges félmillió helyett - több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez, amelyben azt javasolja, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nő" önkéntes házasságaként határozza meg a családot, a hatályos alaptörvényben szereplő „házastársak" kifejezés helyett. A melegházasság későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet túljutott a képviselőházon, jelenleg a szenátus elfogadására vár, de hatályba lépéséhez érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van.

Egyes civil szervezetek és ellenzéki médiumok azzal vádolják a PSD-t, hogy politikusai korrupciós botrányairól, a kormány gazdaságpolitikai „kapkodásáról" próbálja elterelni a figyelmet egy „álproblémával", a család meghatározásának módosítására szorítkozó alkotmánymódosítás pedig szerintük visszalépést jelentene az emberi jogok romániai érvényesítésének terén.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

// még több főtér.ro