Legalábbis a miniszter most ezt ígéri. Kérdés, hogy mi lesz a sok szép tervből.
Nem elég, hogy Klaus Iohannis elnök olyan optimista, mint egy becsokizott, félkövér napközis, de Virgil Popescu energiaügyi miniszter is csupa rózsaszínben látja a világot. Ő például azzal dicsekedett éppen, hogy Románia már nyárra profitálni fog a fekete-tengeri földgázból – amelynek kitermelését eddig az orosz gázimportnak kedvező ún. offshore-törvény ellehetetlenítette –, így az év végére már mindössze 15%-ára csökkenhet az importfüggőségünk, az alternatívák révén pedig teljes mértékben lemondhatunk az orosz gázról. Nos, a mostani energetikai válságban ez egy baromi jó hír, örülünk is neki, de csak fenntartásokkal, hiszen hallottunk már néhány jól csengő ígéretet, amiből végül nem lett semmi. Másrészt ember legyen a talpán, aki a jelenlegi világfelfordulásban és energiapiaci zűrzavarban meg tudná mondani, hogy mi lesz a helyzet jó néhány hónap múlva, ősszel, amikor beindul a fűtésszezon. Egyelőre annyi biztos, hogy a Black Sea Oil&Gas vállalat már befejezte a Fekete-tengeren az előmunkálatokat, már a vezeték is a helyén van, most tesztelik a rendszert, és ha minden smakkol, gyakorlatilag bármikor megkezdődhet a tényleges kitermelés. Elvileg a Romgaz is sikeresen megegyezett az amerikai Exxon Mobilal – annak idején őket ijesztette el az oroszoknak kedvező offshore-törvény – hogy végleg átvegyék az ottani érdekeltségeiket, az offshore-törvény új változatát pedig az ígéretek szerint még ebben a parlamenti ülésszakban elfogadják. Vagyis elviekben tényleg minden akadály elhárul a kitermelés megkezdése elől. Ha minden jól alakul, senki nem bakizik, és Isten is úgy akarja. Az orosz gázfüggőségről való végleges lemondásunk azonban nemcsak a román politikusokon múlik (már önmagában ez is ijesztő), de bolgár és a görög illetékeseken is, ami már eleve kétségbeejtő. El kell ugyanis készülnie a két országon áthaladó interkonnektornak, amely Magyarország és Ausztria mellett minket is rákapcsolna arra a rendszerre, amelyen keresztül áramolhatna felénk a görögországi Alexandrúpoli kikötővárosba hajón érkező cseppfolyósított azerbajdzsáni földgáz. Rumen Radev bolgár államfő március 15-iki bulkaresti látogatásán ugyan azt mondta, hogy az említett vezetéket júliusra már tényleg befejezik, de érdemes azt is számításba venni, hogy az interkonnektornak tulajdonképpen már 6 éve el kellett volna készülnie. Csakhogy amíg a Holdon a kisebb gravitációs erő miatt minden hatszor könnyebb, addig a balkáni országokban a korrupció miatt minden hatszor nehezebb. De azért az ígéretek tényleg szépek. [democracy id="40"]
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.