// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Nahát: doktori értekezések tűntek el a rendőrakadémián a plágiumvádak megjelenése után

// HIRDETÉS

Előfordul az ilyesmi.

Hogy mik vannak: miután egy ideje botrány középpontjába került a bukaresti rendőrakadémia a plágiumgyanús doktori értekezések miatt, most még az is kiderült, hogy az értekezések nagy része nem is hozzáférhető.

Konkrétan az derült ki, hogy 80, 2011 és 2016 közötti doktori dolgozat elektronikus formában nem, csupán nyomtatásban létezik, illetve három dolgozat szőrén-szálán teljesen eltűnt – sem elektronikus, sem nyomtatott formában nincsenek meg. A 80 dolgozat az említett időszakban megvédett 262 doktori értekezés 30,5 százalékát teszi ki. 

Az eltűnésük pedig már csak azért is gyanús, mert 2016 márciusában még megvoltak mind elektronikus, mind nyomtatott formában.

És ha ez még nem lenne elég: a belügyminisztériumi ellenőrzés során kiderült, hogy az akadémia nem is rendelkezik egyértelmű nyilvántartással arról, kinek adtak ott doktori címet.

Az akadémián belüli források szerint a CD-n tárolt dolgozatok azt követően tűntek el a doktori iskola munkatársainak hathatós közreműködésével, hogy az akkori rektor 2016 júliusában közölte: plágium-ellenőrző szoftverrel vizsgálják át az összes értekezést.

Ami a CD-k eltűnése után természetesen nem lehetséges.

Mint arról beszámoltunk, korábban az is kiderült, hogy az akadémia illetékeseinek eszük ágában sem volt rendesen kivizsgálni a plágiumvádakat.

Ehelyett inkább azzal voltak elfoglalva, hogy halálosan megfenyegessék azt az újságírónőt, aki cikksorozatot írt a plágiumgyanús doktori dolgozatokról.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro