// 2025. október 23., csütörtök // Köztársaság kikiált., Gyöngyi

Nagyot megy a mélyromán hisztiamazon, Diana Şoşoacă: most már fegyvert is akar

// HIRDETÉS

Meg testőröket. Mert hogy itt diktatúra van.

Ha egy üzlet beindult, akkor nem szabad leállni: ezt az elvet vallja Diana Şoşoacă, a kortárs román politikai élet önkéntes főbohóca is, aki szinte már művészetté fejlesztette a nagy nyilvánosság előtt előadott, agresszív hisztériakitöréseket.

A még a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) számára is túl szélsőséges, ezért kivágott szenátor asszony tovább üti a vasat, miután kedden széttrollkodta a szenátusban azt a bizottsági ülést, amelyen éppen az általa elkövetett szabálysértések miatti szankciókról akartak dönteni.

Mi is megírtuk, hogy a jogi bizottságban azért foglalkoztak vele, mert megszegte a maszkviselési előírásokat.

Csakhogy az ülésre is olyan maszkban érkezett, amely a bizottság elnöke szerint nem megfelelő, ezért nem akarta beengedni.

Nos, ezt követően következett a diktatúrázásba fulladó hisztéria, a rendőrség értesítése, majd az azzal való vádaskodás, hogy bántalmazni akarták.

Aztán később sem hagyta annyiban.

A szenátusi botrányokozás után

közölte, feljelentést tesz a jogi bizottság elnöke, Iulia Scântei ellen, mivel állítása szerint bántalmazták.

Konkrétan azt mondja, hogy Scântei ököllel mellkason ütötte.

Emellett megtette a nagy bejelentést, miszerint fegyverviselési engedélyért folyamodik, hogy mindig legyen nála eszköz az önvédelemre, emellett éjjel-nappal mellette levő testőrséget is követel.

A szenátor szerint Románia nem jogállam, hanem diktatúra, olyannyira, hogy még Oroszországban is ezerszer nagyobb a demokrácia, mint itt, sőt még Kínában is.

Vélhetően sokakat nem zavarna, ha ezen kijelentések után néhány hónapos körútra indulna a legendás orosz és kínai demokrácia tanulmányozására.

Természetesen csakis fess testőrök társaságában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok
Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell
Krónika

RMDSZ-elnök: Romániának nincs külpolitikája, nincs szava az Európai Unióban, Nicuşor Dannak lépnie kell

Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv
Krónika

Építkezési engedélyek nélkül készülhetnének lakó- és melléképületek – Parlamenti végszavazás előtt a törvénykönyv

A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek
Székelyhon

NATO-hadgyakorlat kezdődik Romániában, erdélyi helyszínek is érintettek

Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap