Ha a téli olimpián lenne időhúzás szám, Peking az istennek sem tudná elvitatni az egyértelmű győzelmet Romániától.
Mint ismert, az Európai Unió 2021. augusztus 2-iki határidővel arra kötelezte a tagállamokat, hogy térjenek át az elektronikus személyi igazolványok kibocsátására, amelyen egy csip tárolja a személyi adatokat. Romániában viszont a határidőre nem állt készen semmi a váltáshoz, így gyorsan elindítottak egy „kísérleti projektet” Kolozsváron, és azt ígérték, hogy 6 hónapon belül az ország többi részére is kiterjesztik az e-személyik kibocsátásának lehetőségét. Tavaly augusztus óta eltelt már az a hat hónap, de a nagy átállásból még mindig nem lett semmi. A kolozsvári kísérleti projekt azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a tavalyi év végéig legalább 5000 e-személyit bocsátanak ki. Ehhez képest a múlt péntekig 1272-t sikerült valóban kibocsátani, és alig valamivel többet kérvényeztek eddig a polgárok. Az illetékesek ugyanakkor most már hallani sem akarnak a korábban emlegetett fél évről, ehelyett egy 2002-es kormányrendeletet rángattak elő valahonnan, amely kimondja, hogy az országos szintű átállásra az első e-személyi kibocsátásától számított 18 hónapon belül kell sort keríteni. Az másfél év. A legelső e-személyit 2021. szeptember 8-ikán sikerült kiadni Kolozsváron. De nehogy azt higgye ám, hogy ettől a dátumtól kezdve már számolhatjuk is visszafele a 18 hónapot, nem. Az illetékesek azt is hangsúlyozzák, hogy a kolozsvári ugye csak egy kísérleti projekt, még nem fejeződött be az új személyikhez felhasznált anyagok, valamint a hozzá kifejlesztett applikációk tesztelése, és azt sem igen tudják, hogy ez még meddig fog tartani. Így tehát azt sem, hogy mikor fogják a tesztek befejezése után kibocsátani az első „igazi” e-személyit, és majd csak akkortól lesz 18 hónapjuk az országos szintű átállásra. Szépen kitalálták, ugye? Az új e-személyik amúgy a tervek szerint többfunkciósak lesznek, kérdés, hogy erre mikor készülnek fel a hazai hivatalok is. A régi igazolványok természetesen érvényesek maradnak a lejárati dátumig, így a korábbi tervek arról szóltak, hogy Románia 2031-re tér át véglegesen az e-személyikre. A mostani halasztgatások után azonban ez a dátum is bizonytalanná vált.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.