// 2024. október 1., kedd // Malvin
köz és vélemény

Most még örülhetünk a kedvező járványadatoknak, de ha nem lesz elég beoltott, ősszel csikorgathatjuk a fogunkat

Erre figyelmeztet Románia Egészségügyi Világszervezethez (WHO) delegált képviselője.

A jelenlegi koronavírus-adatok azt mutatják, hogy Romániában már nem a közösségi terjedés jellemzi a kórokozót, hanem szórványosan terjed, ám ez még nem jelenti azt, hogy végleg megszabadultunk tőle – figyelmeztet Alexandru Rafila, Románia Egészségügyi Világszervezethez (WHO) delegált képviselője, aki a decemberi parlamenti választások óta egyúttal az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti képviselője is. Rafila vasárnap este elmondta,

a napi hivatalos 130-150 új fertőzött kedvező trendet mutat, még abban az esetben is, ha alábecsülik a számokat,

és valójában akár napi 500 új fertőzött is lehet. Vigyázni kell azonban, mivel Romániában eddig a brit mutáns kivételével nem terjedtek el széles körben az újabb vírusmutációk. Ha azonban elterjednek az olyan, sokkal fertőzőbb variánsok, mint az eddigiekhez képest 40 százalékkal gyorsabban terjedő indiai mutáns, akkor ismét közösségi terjedés lesz. Éppen ezért továbbra is

bátorítani kell az embereket, hogy oltassák be magukat,

és ezt időben kell megtenni. A legnagyobb gondot jelenleg a vidéki települések jelentik, ahol még mindig csak nagyon kevesen oltatták be magukat. Rafila szerint ha a hatóságok aktívan belevetik magukat az oltással és a járvánnyal kapcsolatos tájékoztatásra, akkor, ha hamarabb nem is, de nyár végén, ősszel, amikor ismét jobban terjedni kezd a vírus, az addig hezitálók közül sokan beoltatják majd magukat. Az orvos egyúttal pellengérre állította a járványtagadókat és az oltáselleneseket is, mondván: ők annak a mentalitásnak a példái, amely szerint az emberek csak magukra gondolnak, a többiekre, a közösségre, amelyben élnek, és amelyet az oltással szintén megvédhetnek, nem.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro