Az adóhivatal elárverezi őket, hogy így térítse meg az általa okozott anyagi kárt.
Ha akad olyan, aki szeretné megszerezni egy olyan, kétes hírű politikai celeb valamely vagyontárgyát, mint a korrupció miatt jogerős börtönbüntetését töltő volt idegenforgalmi és fejlesztési miniszter, Elena Udrea, akkor most itt a kiváló alkalom, hogy megtegye.
Az adóhivatal ugyanis most úgy döntött, hogy árverésre bocsátja a volt tárcavezető két gépkocsiját, illetve néhány általa birtokolt telket.
Ha azonban azt hinnék, hogy holmi új gyártású, csillogó-villogó luxusjárgányokról van szó, nem is tévedhetnének nagyobbat:
Igaz, az adóhivatal ennek ellenére nem szívbajos: a Mercedes Benz S500-asért 7685, a Fiatért pedig 7158 eurós kikiáltási árat hirdetett meg.
A fekete, automata sebességváltós, benzinüzemű Mercedes a hivatalos adatok szerint 201 418 kilométert futott, a szintén automata váltós, fehér, ugyancsak benzines Fiat pedig 70 547-et.
Persze a nagyobb bevételt a hat telektől remélik az adóhatóság illetékesei, ezekért ugyanis összesen több mint 793 000 eurót kérnének.
Persze ez még mindig nem fedezné a bíróság által megállapított kárt, eszerint ugyanis
Az adóhatóság gyakran árverezi el elítélt személyek vagyontárgyait, illetve ingatlanait, hogy legalább az okozott kár egy része megtérüljön.
Ha elsőre nem sikerül túladni rajtuk, második alkalommal már az eredeti árhoz képest 25 százalékkal kevesebb a kikiáltási ár, és ha ez sem sikeres, akkor a harmadikon újabb 25 százalékot engedne.
Ezt követően viszont tovább már nem csökkentik az összeget.
Mint ismert, Udreát a Bute-gála-perben ítélték hat év szabadságvesztésre vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt. A vádirat szerint Udrea több közbeszerzési eljárás során a szerződés értékének tíz százalékát kitevő kenőpénzt kért üzletemberektől.
A jogerős ítélet elől megpróbált Görögországba menekülni, de Bulgáriában elkapták, és néhány hetes huzavona után kiadták a román hatóságoknak, így most éppen rácsok mögött tartózkodik, bár legújabb folyamodványában szeretné az elejétől újra tárgyaltatni a perét.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.