// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Temesvár

Mit nekik a száznapos tojás: Temesváron egyéves húst akartak felszolgálni a vendéglőben

A fogyasztóvédők nem értékelték a hely specialitását.

Horrorisztikus állapotokra bukkantak a fogyasztóvédők több, Temesvár belvárosában található puccos vendéglőben. A nem túl gusztusos leletek közül kiemelkedik a hús, aminek a szavatossága már egy éve lejárt. Mi csak azon csodálkozunk, hogy nem magától mászott ki a hűtőből, és támadt rá az ellenőrökre.

De volt ott minden: szintén lejárt szavatosságú tojás, egyéb, régóta lejárt termékek – az egyik helyen összesen több mint száz kilogrammnyi.

És persze olyan is volt, ahol nem megfelelően tárolták az alapanyagokat. Legalábbis diplomatikusan így jellemezhető az, ha több mint három órán keresztül 25 fokos melegben tartják a nyers halat.

Az ellenőrök több vendéglőbe látogattak el, az egyik főellenőr pedig méltatlankodva egyezte meg, hogy a belváros leglátogatottabb helyein található éttermek mit engednek meg maguknak.

A hatóság aztán „honorálta” is a vendéglősök hozzáállását: hét éttermet ideiglenesen bezárattak, és összesen mintegy 50 ezer lej értékű bírságot róttak ki rájuk.

Remélhetőleg senkinek sem lesz semmi baja azok közül, akik mostanában a Bánság fővárosának exkluzív övezetében abban a tudatban csillapították az étvágyukat, hogy exkluzív ellátásban volt részük.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro