… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Szeptember elseje az egyházi újév napja a bizánci rítusú, vagyis ortodox és görögkatolikus keresztény közösségekben.
A jeles napot idén a bukaresti Nemzet Megváltása Katedrálisban ünnepelték meg, mégpedig a Román Pátriárkia által szervezett Ortodox Fiatalok Nemzetközi Találkozója keretében.
Az ünnepi rendezvény egyik díszmeghívottja maga Nicușor Dan, Románia egyre inkább megtépázott bizalmi indexű, de annál vallásosabb államelnöke volt. Egy elemzés szerint Dan úr a recens román történelem legtöbbet templomba járó államfője. (Mondjuk Iliescu elvtársat urat nem volt nehéz lekörözni.)
És ha már díszmeghívták Dan urat, akkor beszédet is mondott, mert ez így szokás. Beszédében az államelnök kifejezte abbéli örömét, hogy ilyen sok fiatal gyűlt össze a találkozón, mert akkor Dan úr szerint nincs ok aggodalomra, már ami az ortodox keresztény jövőt illeti.
Aztán arról is beszélt, hogy azért még sincs minden rendben, mert a román társadalom igen megosztottá vált az utóbbi időben, ugyanakkor szőrén-szálán eltűnt a higgadt párbeszédre való hajlam. Ebben államelnök úrnak igaza van: mindenki szidja a másikat a közösségi hálókon, mint a bokrot.
A legérdekesebb téma, ami Dan úr beszédében felmerült, a nacionalizmus volt. Az államelnök arról beszélt, hogy a fiataloknak meg kell vallaniuk a nacionalizmusukat. Mert hát ennek az országnak (Romániának, azaz) történelme van. A románok nem a semmiből jöttek. (Ebben is igaza van Dan úrnak.) Erre pedig büszkének kell lenni. És az egészséges nacionalizmust nyilvánosan meg kell vallani. Mert ha nem, akkor a közbeszédet a defetisták (akik szerint Románia semmit sem tud elérni) meg a demagógok (akik a dicső múlt tégláival verik a mellüket) fogják leuralni.
Ez szép dolog, ám ugyanakkor vékony jég, hiszen például George Simion úr és Călin Georgescu úr is a dicső múlt zászlaját lengeti, közben pedig erősen ortodox hitről tesz tanúbizonyságot. Ja, és a neolegionáriusok is ezt csinálják.
Vannak olyan pillanatok, amikor úgy érezzük, a mindennapi élet egy fergeteges komédia része. Nevetünk is, de közben az is átvillan rajtunk, hogy elég lenne egy rossz mozdulat és máris tragédiába fulladna a vígjáték.
Van egy község Szatmár megyében, közelebbről az Avas-hegységben, az a neve, hogy Vámfalu. S mint minden település a mioritikus hazában, Vámfalu is fejlődni igyekszik. Idén például a járdák felújítása került sorra. Az emberek dolgoztak, a járda újult.
Aztán hétfőn történt valami: az építőtelepi munkások felfigyeltek egy furcsa tárgyra a törmelék között, amelyet a Szamosból kotortak ki és a felújításnál kívántak felhasználni. Elsőre nem esett le nekik, miről is van szó. (Később kiderült, hogy egy 75 mm-es tüzérségi lövedékről van szó, amelyet a világháborúkban használtak előszeretettel.)
Aztán jött a telepfelelős, akinek feltűnt, hogy de furcsa formája van annak a vasdarabnak. Közben a helyszínre érkezett a település alpolgármestere is, aki feltehetőleg azért ment oda, hogy ellenőrizze, rendben zajlik-e a munka.
Nos, az alpolgármester volt a komédia szikrája, ha tetszik. Ugyanis gondolt egyet, bal kezébe kapta a lövedéket, felpattant a robogójára és végigrobogott a településen, el a rendőrségig. Az illetékes közeg majd kiköpte a kávéját, amikor meglátta, hogy az alpolgármester bemasíroz az őrsre egy tüzérségi lövedékkel a kezében. Szigorúan utasította az alpolgit, azonnal menjen ki az épületből, sőt a településről is és tegye le a lövedéket a mezőn, távol emberektől, házaktól, állatoktól.
Aztán a rendőrök riasztották a tűzszerészeket, akik megállapították, hogy a lövedék bizony éles, tele van lőszerrel, tehát tilos lett volna akárcsak megérinteni is bárkinek, aki nem tűzszerész. Aztán elvitték Nagykárolyba, megsemmisítésre.
Eddig a komédia, ami könnyen tragédiával végződhetett volna. Jó vége azonban így se lett, ugyanis a legfrissebb hírek szerint a hatóságok bűnügyi vizsgálatot indítottak, a veszélyes robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértése okán.
Emberek! Ha valaki véletlenül talál egy ilyen fura tárgyat, ami igazából lövedék, az istenért, ne babráljon vele, főleg ne üljön vele robogóra! Hívja inkább a rendőrt!
Úgy tűnik, immár nem csak a román légtérbe tévedő (vagy irányított) orosz drónok okoznak riadalmat a hazai nemzetbiztonsági körökben. Az orosz–ukrán háború újabb és újabb módokon befolyásolja Románia normális működését.
A hétfőről keddre virradó éjszakán orosz dróntámadás érte a Romániával határos Orlivka határátkelőhelyet. A határforgalom ezen a ponton a Dunán átkelő kompokkal zajlik Isaccea és Orlivka között.
A dróntámadás következtében kigyulladt az orlivkai határátkelő épülete és területe, a tűzoltóknak kellett közbelépniük.
A másik következmény az volt, hogy meghatározatlan időre leállítottak mindenféle határforgalmat ezen az átkelőhelyen. Ez azt jelenti, hogy sem személy-, sem áruforgalom nem zajlik jelen pillanatban Románia és Ukrajna között az isacceai határátkelőnél. Ami veszteséget jelent Romnia számára is.
A román vámhatóság üzenete értelmében amint az ukrán hatóságok biztonságosnak ítélik a helyzetet, újranyitják a határátkelőhelyet. Az erre vonatkozó friss információkról itt lehet tájékozódni.
Ez az első alkalom, hogy az orosz–ukrán háború során támadás ért egy Ukrajna és Románia közötti határátkelőhelyet.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.