Emlékeznek még Gabriel Oprea fekete öves plagizátorra? Hát a diszkós Eugen Teodorovici-ra?
Ilyen a politikai kecseszkecsken világa: az embernek felragyog a csillaga, aztán leáldozik. Persze, aki politikus és nem esett a feje lágyára, az igyekszik kisakkozni a bukás utáni időszak karriervonatkozásait. És időnként szürreális megoldások születnek.
Tíz pontos kérdés: mi köze van a Gabriel Oprea nevű politikusnak a rögbihez? Nem tudjuk. Amit tudunk: Gabriel Oprea megjárta a PSD-t, majd megalapította az UNPR nevezetű aprópártot (amelynek ma is elnöke). Közben volt képviselő, szenátor, hadügyér, belügyér. Ja, és vádlott egy halálos gázolási ügyben, fekete öves plagizátor, továbbá Obama-kézfogásos fotóhamisító. Elképesztő politikai karrier, nem? Na de a sok sár végül betemette Oprea urat, mennie kellett a csúcspolitikából.
És tessék, hol tűnt fel épp a minap? Hát a román rögbiszövetségben. Mint az ifjúsági válogatott tiszteletbeli elnöke. Hát nem bájos? Sőt, tiszteletbeli elnök úr már el is utazott a csapattal Uruguayba. (Bár, a hírek szerint saját zsebből fizette a saját utazását. Azért ez rendes tőle, ha igaz.)
A sajtó nyilván megkérdezte a rögbiszövetség elnökét, ugyan miért esett a választása éppen erre a bukott és sáros politikusra. Az elnök úr szépen elmagyarázta: azért javasolta Oprea urat, mert minden (!) emberre szükség van a rögbi támogatása érdekében. (Kedves Olvasó, készüljön fel, talán holnap Önt keresi meg a rögbiszövetség elnöke.) Azt is hozzátette, hogy Oprea úr hozott magával pár támogatót is. És hát így működnek a dolgok a fejlett országokban: akkor sikeres egy sportág, ha politikusok támogatják. Ezt az aranyköpést fel kellene írni az égre.
És hogy mennyire sáros Oprea úr? A sár nem számít, jegyezte meg a szövetségi elnök (és igaza van, nézzenek csak meg egy rögbimeccset esőben). Akkor sem számított, amikor Eugen Teodorovici urat kinevezték a szövetség kincstárnokává. Hűha! Arról a PSD-ből is kibukott ex-pénzügyminiszterről van itt szó, akit diszkós Orlandónak is becéznek, tahóságáról hírhedt (lásd itt, itt meg itt), és szintén eltűnt a politikai süllyesztőben.
Ha ez így megy tovább, hamarosan Románia összes bukott, sáros politikusa ott fog egymásra esni a román rögbiszövetségben.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!