// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
későkártya

Mindenre is jó lesz az éppen kibocsátott új elektronikus személyi

Lássuk, hogyan boldogul a lakosság a hozzá tartozó PIN-kódokkal, digitális aláírásokkal.

Mindössze egy hónap és néhány napocska késéssel, szerdán bocsátották ki az első e-személyiket Kolozsváron. Korábban már írtunk róla, hogy az EU tulajdonképpen már augusztus 2-ától arra kötelezte az országot, hogy térjen át az unió területén nagyjából egységesített elektronikus személyazonosító kártyák kibocsátására, csak hát az illetékesek annyira el voltak foglalva azzal, hogy nem csináltak semmit, hogy a határidőre nem állt készen az apparátus a váltásra. Ekkor sietett állam bácsi segítségére Emil Boc törekvő okosvárosa, és megegyeztek, hogy a kincses városban indul el az a „kísérleti projekt”, ami kiszúrja az EU szemét, mire a tényleges váltás a maga göröngyös-kátyús útján beér az elhalasztott finisbe. Magyarán Kolozsváron bocsátják ki az első ilyen csipes kártyákat, és itt kísérletezik ki a rendszer működőképességét. Az első prototípusok pedig végre le is jöttek a futószalagról. Az illetékesek szerint a többfunkciós személyik – értelemszerűen a hagyományos funkció mellett – egyelőre csak az egészségügyi kártya szerepét képesek átvenni, de hamarosan (ez ebben az országban akármennyi idő lehet) más területen is leegyszerűsítik az életünket, például tudunk majd velük online számlákat, adókat fizetni. Emiatt két PIN-kódot is kapunk majd az e-személyinkhez: egyet az egészségügyi, a másikat a többi szolgáltatás igénybevételéhez. Az új személyi digitális aláírás funkciót is kap, és természetesen az utazásban is segítségünkre lesz, hiszen az EU-n belül az útlevél szerepét is betölti. Persze, ha a csipeset kérjük, mert ha az egyszerű, csip nélküli személyit igényeljük, akkor külön kell majd útlevelet is csináltatni. Természetesen a hagyományos személyi igazolványok is érvényesek maradnak a lejárati dátumig, Románia 2031-ben tér át végleg és kizárólagosan az e-személyikre.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro