// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Mindenki vegyen Romániában gyártott autót! – javallotta a PSD elnöke. Majd rögtön ajánlott is egy Kínában gyártottat

// HIRDETÉS

Marcel Ciolacu egy kicsit benézte a dolgokat a duzzadó nemzeti érzület túltengése nyomán.

Jókora sallerbe sikerült belefutnia Marcel Ciolacunak, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének pénteken nagy nemzeti felhorgadásában.

A legszebb az egészben, hogy a sallert saját magának osztotta ki.

Történt ugyanis, hogy a kormány által meghirdetett Zöld péntek akció részeként – amelynek lényege, hogy az emberek tegyék le az autóikat, és utazzanak környezetkímélő közlekedési eszközzel a munkahelyükre – egy elektromos autóval jelent meg a párt székháza előtt.

Ez még egy Renault Zoe volt, de bejelentette: következő alkalommal már a párt saját tulajdonában levő elektromos Daciával – egy Dicia Springgel – furikázik a Zöld pénteken.

„Megrendeltük, és az első tíz romániai elektromos Dacia egyike lesz. Arra buzdítom a helyi hatóságokat, hogy vásároljanak ilyen elektromos autókat, főleg a Romániában gyártott elektromos autókat”- próbált a honfiúi érzelmekre hatni a román „nemzeti” autómárka reklámozásával.

Mint mondta, részben azért döntöttek ezen modell mellett, mert ez a legolcsóbb,

„de a legfontosabb az, hogy nálunk gyártják, Mioveni-ben.”

Csakhogy itt nagyon mellélőtt.

A Dacia Spring ugyanis – hiába dagasztja a neve hallatán büszkeség a román honfiúi keblet – nem Romániában készül.

Még csak nem is Európában.

Hanem Kínában.

A Dacia még március 20-án vezette be a piacra az új, elektromos modellt, amely valóban olcsó, csupán 18 100 eurót kóstál.

Az első megrendelők valamikor szeptemberben kapják meg a járgányt, de a többség valamikor csak 2022 első hónapjaiban.

Mivelhogy ezt a modellt kizárólag Kínában gyártják, a Dongfeng vállalat üzemeiben, így még az is időbe telik, amíg eljut Európába.

És tényleg kevés köze van Romániához:

francia mérnökök tervezték

a Renault K-ZE olcsóbb, kevésbé tehetős piacokra szánt változataként, ezért is forgalmazzák a Dacia logójával.

A 2020 elején itt gyártott öt Dacia-típusból amúgy is már csak három készül ma Romániában.

Vagyis Ciolacu alaposan benézte a dolgot. Hiába, ebben a globalizált világban már az ősi nemzeti márkákban sem lehet megbízni.

Nem mintha az „ős” Dacia amúgy nem egy átnevezett Renault 12-es lett volna. Igaz, azt legalább tényleg a románok gyártották.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro