// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Sepsiszentgyörgy

Mikó-ügy: bekeményítenének az unitáriusok

Az összes magyar történelmi egyházat hadrendbe állítanák.

Az erdélyi történelmi magyar egyházak közös fellépését sürgeti a Magyar Unitárius Egyház a kommunizmus idején államosított egyházi vagyon visszaszerzése ügyében.

Az egyház arra a szerdai jogerős bírósági ítéletre reagált, amely érvénytelenítette a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását, és felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőknek.

Az unitárius egyház közölte, megdöbbenve vette tudomásul a Székely Mikó Kollégium épületéről született ítéletet.

A ploiesti-i táblabíróság jogerős határozata gyakorlatilag újraállamosítást jelent, amely nemcsak a református egyházzal szemben megalázó és jogtipró, de minden erdélyi magyar egyház számára felháborító üzenet” - közölte az egyház képviselő tanácsának elnöksége.

A testület szerint a Székely Mikó Kollégium épületének újraállamosítása és a visszaszolgáltatásban eljáró személyek elítélése azt üzeni, hogy már a tulajdonjogilag rendezett egyházi javak sincsenek biztonságban.

„Együttérzésünk és tiltakozásunk kifejezésén túlmenően a többi erdélyi magyar történelmi egyházzal közösen kívánunk fellépni minden lehetséges fórumon igazságunk és tulajdonjogaink maradéktalan érvényesüléséért” - közölte a Magyar Unitárius Egyház képviselő tanácsának elnöksége.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro