Atlétikában történtek vasárnap a legfontosabb dolgok a tokiói olimpián, miközben véget értek a medencés úszóversenyek, valamint a teniszezők küzdelmei.
A nap visszalépője: Miklós Andrea. A kolozsvári 400-as futó közösségi oldalán jelentette be, hogy egészségügyi okokból nem áll rajthoz Tokióban.
A nap kiütése: a japán–magyar női asztalitenisz meccs. Az európai pingpongosoknak nincs sok esélyük a távol-keletiek ellen, a magyar csapat még szettet sem tudott nyerni a japánok ellen 3-0-ra elvesztett a nyolcaddöntőben. Románia jobban járt a sorsolásnál, Egyiptom nem volt ellenfél Szőcs Bernadette-éknek, de a legjobb nyolc között már Hongkong lesz az ellenfél.

A nap meglepetése: Marcell Jacobs. Európai sprinter 1992 óta nem nyerte meg a 100 méteres síkfutást, most egy félig texasi olasznak sikerült ez a bravúr, 9,80 másodperces új Európa-rekorddal. A jamaicaiak döntőbe sem jutottak, Usain Bolt visszavonulása nagy űrt hagyott náluk.
A nap megegyezése: Gianmarco Tamberi és Mutaz Essza Barsim. Az olaszoknak öt perc alatt lett két aranyérme atlétikában, miután a férfi magasugrás két legjobbja nem akarta szétugrással eldönteni a holtversenyt, és pillanatok alatt kiegyeztek a kettős győzelemben. Amúgy fantasztikus verseny volt, a hetedik helyhez is 233 centis eredmény kellett.
A nap világcsúcsa: Yulimar Rojas. A venezuelai atléta első kísérletre 15,67 méterre javította a női hármasugrás 26 éven át fennálló rekordját, amelyet az ukrán Inessza Kravec tartott 15,50 méterrel.
A nap rekordere: Emma McKeon. Az úszóversenyek zárónapján az 50 méteres női gyorsot megnyerő, majd a 4X100-as női vegyesváltóval is aranyérmes ausztrál úszó hét éremmel (4 arany, 3 bronz) zárta az olimpiát, ami a női sportolók közül eddig csupán Marija Horohovszka szovjet tornásznak (2 arany, 5 ezüst) sikerült még 1952-ben. A riói játékokon is négy érmet nyerő McKeon immár Ausztrália legsikeresebb olimpikonja. A legtöbb aranyat viszont az amerikai Caleb Dressel nyerte a tokiói uszodában (3 egyéni, 2 váltó).

A nap teniszezője: Alexander Zverev. A német játékos nagyon simán nyerte a férfi egyes döntőjét az orosz Hacsanov ellen (6:3, 6:1), a svájci Belinda Bencicnek viszont nem jött össze a duplázás, az egyes megnyerése után a páros döntőben Viktorija Golibiccsal kikapott a cseh Barbora Krejcíkova, Katerina Siniaková duótól.
A nap bohóca: Mourad Aliev. A szupernehézsúlyú francia ökölvívót szándékos fejelés miatt leléptették a brit Frazer Clarke ellen, ezért előbb látványosan dühöngve tiltakozott az ítélet ellen, majd ülősztrájkba kezdett a ring szélén. Egy órán tartott ki, igaz, 20 perc után azért kiment a vécére.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.
Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.
Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.