Merthogy – sokadszorra – megszületett ennek a jogi kerete, s remélhetően marad is.
Újból elfogadta ugyanis a szenátus azt a sürgősségi kormányrendeletet, miszerint differenciált képességvizsgát és érettségit kell szervezni a speciális román tanterv szerint tanuló magyar diákoknak. A jelenlegi hatodikosok lesznek a szerencsések, akik román társaiktól eltérően vizsgázhatnak az állam nyelvéből, remélhetőleg sikeresen. Az RMDSZ közleménye szerint a differenciált megmérettetés 2021-ben lesz, mivel nyolcadikosként akkor állnak képességvizsgára.
A mostani döntés az egyik sarokkőve a speciális román nyelvoktatásnak, állítják a szakemberek, akik szerint ez a folyamat mindaddig nem lehet teljes, amíg a gyerektől nem azt kérik számon, amit valójában tanult. Azaz hiába tanulja jelenleg azt román órán, hogy „ez egy ajtó”, ha a vizsgán úgyis a Harap Alb című mesét kell elemezni. Az új speciális román tanterv
magyarázta korábban az egyik – kifejezetten magyar gyerekek számára íródott – speciális román tankönyv szerzője, Tódor Erika is. A szakember szerint az elindított folyamat csak akkor zárul le, ha nemcsak a tanítás, hanem a számonkérés, azaz a vizsgáztatás is differenciált lesz.
Ez nem csak a diákok helyzetét könnyítené meg, hanem a pedagógusokét is, akiknek jelenleg nincs viszonyítási alapjuk, hogy mire is kell felkészíteni a gyereket. Erre a bizonytalan helyzetre a tankönyvkrízis is rátesz egy lapáttal: a tanítók, tanárok többnyire tankönyvek és segédeszközök hiányában próbálják felkészíteni a gyerekeket egy olyan vizsgára, melyről maguk sem tudják, miből áll. Így többnyire az ő rátermettségükön, szakmai tudásukon múlik, hogy sikerül-e.
A magyar gyerekek román tudása állandó vitatéma, legutóbb a korábbi tanügyminiszter, Valentin Popa akart példát statuálni azzal, hogy román szaktanárokra bízta az elemisták románoktatását, igaz, nem gondolta, hogy ezen a vizsgán ő lesz az, aki megbukik. A román nyelv anyanyelvű szintű oktatási módja nemcsak a magyar gyerekek romántudására,
szakemberek szerint ez az oka annak, hogy a magyar tanintézetek jóval alacsonyabb helyen szerepelnek az országos rangsorokban, mint a románok.
A speciális tanterv szerinti románoktatás eredményei még kérdésesek, egyelőre nem látható túl nagy eltérés az eddigiekhez képest, sőt. A tanév elején Kovászna megyében végzett szintfelmérőkön kiderült: hiába tanulják idegen nyelvként a románt a magyar gyerekek és vizsgáznak eltérő tételekből, továbbra is sokkal rosszabbul teljesítenek, mint román társaik.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.