// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Miért éppen az új védelmi miniszter doktori disszertációja körül ne lennének gyanús ügyek?

// HIRDETÉS

A vádak szerint Angel Tîlvăr másokkal végeztette el a kutatómunkát maga helyett.

Lassan már alig akad olyan tagja a bukaresti kormánynak, aki kapcsán nem merült fel, hogy plagizált doktori disszertációja megírásakor, vagy legalábbis nem személyesen végezte a mű megírásához szükséges kutatómunkát.

Most éppen a tisztségébe frissen kinevezett védelmi miniszter, Angel Tîlvăr kapcsán láttak napvilágot ilyen vádak.

A szociáldemokrata politikus a Románia és Izrael között a kommunizmus idején fennálló kapcsolatok témájában írta meg disszertációját, amelynek forrásai között a Vrancea megyei levéltárban megtalálható dokumentumokat is feltüntetett.

Csakhogy kiderült: a levéltár nyilvántartásában a kérdéses időszakban

sehol sem szerepel, hogy Tîlvăr ott járt volna, hogy megvizsgálja a szóban forgó dokumentumokat.

Helyette minden esetben a Vrancea megyei múzeum egyik munkatársának, Ionuț Iliescunak a neve szerepel.

Aki el is ismerte, hogy ő végezte a munkát – amit a múzeum vezetése szabott ki rá. Mint elmondta, ő nem dolgozta fel a kért dokumentumokat, csak kijegyzetelte a zsidókkal kapcsolatos adatokat.

Az ügyben egyébként az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) és a Vrancea megyei ügyészség már évekkel ezelőtt vizsgálatot indított egy feljelentés alapján. Ezt a Vrancea megyei múzeum egy másik, korábbi alkalmazottja tette, aki szerint a miniszter, aki akkor parlamenti képviselő volt,

a múzeum alkalmazottainak munkáját igénybe véve írta meg a disszertációt.

Egy másik múzeumi alkalmazott, Aurora Apostu azt állította, hogy a múzeum igazgatója őt is megbízta azzal, hogy szálljon be a munkába, így ő tördelte be a művet a múzeum egyik számítógépén, majd az igazgatóval közösen korrektúrázták ki, és a tartalomjegyzéket is ő állította össze.

Mindez három évig zajlott, 2010 és 2012 között, a munkáért viszont semmilyen juttatást nem kapott.

A DNA akkor vádemelés nélkül lezárta az ügyet. A most napvilágra került információk azonban arra utalnak, hogy valami valóban nem stimmel a disszertáció körül.

Mint ismert, az elmúlt hetekben a Lucian Bode belügyminiszter elleni plágiumvádak borzolták a kedélyeket, de Sorin Cîmpeanu oktatási miniszternek is emiatt kellett nemrég lemondania – arról nem is beszélve, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnököt is plágiummal gyanúsították meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro