Nagyszabású katasztrófavédelmi gyakorlat kezdődik Marosvásárhelyen.
Hétfőtől péntekig tartó nagyszabású katasztrófavédelmi gyakorlat kezdődik Marosvásárhelyen, a szimuláció során azt vizsgálják majd, hogy miképpen történhet a riasztás és a kárelhárítás, ha netalán felrobbanna az Azomureș vegyipari üzem, közismert nevén a Kombinát.
A gyakorlatnak, amelyen 600 hazai és külföldi szakember vesz részt, a vegyipari termelőegységeknél bekövetkező robbanás és tűz a témája. Nem véletlen, hogy a Kombinát lesz a helyszíne az ötnapos felkészülésnek, hiszen az Azomureș az egyik legfontosabb romániai vegyipari létesítmény, másrészt a gyár területén az utóbbi években rendszeresen történik valamilyen incidens: legutóbb tavaly júliusban volt robbanás és tűz, de 2019 novemberében és 2017 júniusában is történtek hasonló balesetek.
A mostani gyakorlatot még 2019-re tervezték, de a járványhelyzet miatt halasztani kellett. A gyakorlat célja felmérni, hogy mennyire vannak felkészülve a helyi, a megyei és az országos katasztrófavédelmi egységek az ilyen helyzetekre.
Hétfőtől a marosvásárhelyi és a Kombinát környéki települések lakói napközben és éjjel is vészjelzéseket kaphatnak telefonjaikra, de szirénákat is lehet majd hallani és útlezárásokra is számítani lehet az Azomureș környékén.
További részletekért kattanjon át a Székelyhonra.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nem ad engedélyt manele-koncertek megtartására a kolozsvári BT Aréna: a román mulatós zenének így nincs helye a kincses város nagy rendezvényhelyszínén.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.