Feladat: tessék megkeresni a különbségeket a két képen. A szerencsés nyertesek közt 10 szelet frissen lopott Erdély-szeletet sorsolunk ki.
Május elseje van, borús az ég (legalábbis Kolozsvárott), kijárási tilalom van, ráadásul annyi a rendőr a terepen (jó, valószínűleg nem a városközpontban), mint csillag az égen. Szóval nuku majális, nuku miccsezős-sörözős társasági majálisozás.
De erről minek írni? Hiszen pont olyan, mint mondjuk, április 14. vagy március 27. Az ember ül otthon, vagy kijárási nyilatkozattal siet valahova, vagy törvényt szeg, amit nem ajánlunk.
Ücsörög tehát az újságíró is otthon s rágja a körmét, vajon mit lehet írni május elsejéről, bírságon, fertőzési adatokon, ionopoton, Erdély elrablásán kívül. Nézegetni kezdtem (bevallom, egy csepp hidegrázós nosztalgiával) a régi május elsejéket, amikor (hej, micsoda idők!) tömegek vonaglottak az utcákon, az új ember rezsimjét hirdetve.

És találtam egy érdekes fotót. 1945. május elsején készült Kolozsvárott (egész pontosan a már akkor ex-Hunyadi téren, a fotós a nemzeti színház előtt, a sarkon állt), a forrás szerint Deák Antal fényképész műhelyében. A felvonulást az 1934-ben megalakult Magyar Dolgozók Szövetsége (MADOSZ) szervezte, amely (mint a képen is látszik) erősen balos volt és a román baloldallal karöltve tevékenykedett (természetesen a magyar kisebbség érdekeinek védelmében is) az Országos Magyar Párt (amíg ez utóbbi létezett) ellenzékeként. A lángoló baloldaliságnak tudhatók be a képen látható transzparensek szövegei is. Például: Többtermeléssel biztosítjuk a dolgozók életszínvonalának javulását. (Aki nem dolgozó, annak nyilván nem.) Vagy: Éljen Malinovszki marsall (a sztálingrádi győző). Ugye, arról a Malinovszkij marsallról van szó, aki a II. világháborúban alaposan kivette a részét (az Észak-Erdéllyel kiegészült) Magyarország megszállásából, és volt némi köze az igen szép csúf emlékű málenykij robothoz is. És akiről a Hunyadi teret a háború után egy időre elnevezték. Aztán van a képen egy szép, naiv-realista rajzos transzparens is, amelyen egy népviseletre emlékeztető ruhájú néplánya nagy, kerek kenyeret ad egy öntőmunkásra emlékeztető népfiának.
A háttérben látszó Bauhaus stílusú épületen (az 1931-ben megnyitott Tőzsdepalota, később Hadsereg háza) olyan feliratok látszanak (még), mint: TURUL-MAGYAR (na, ez nem annyira baloldali), illetve Színházi…
Egy darab történelem. Amelynek (karanténos szemmel) az az apró extra érdekessége, hogy sok ember van a téren, egymás mellett. Vettem a kamerát, kimentem a helyszínre (hivatalos, törvényes kijárási engedéllyel a zsebemben) és igyekeztem pontosan ugyanarról a helyről lefotózni a teret. Tessék.

Ugye, mennyire más? És akkor jöhet a játék! Tessék megkeresni a különbségeket. Értékesek ám a nyeremények! 10 szelet frissen lopott Erdély. Klaus Io(nopot)hannis elnök adja át őket.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.