// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid
vegyesen

Mégsem büntetik meg Nagykárolyt Kölcsey miatt, egy zseb csicsókát se ér a román Golden Gate – hírmix

// HIRDETÉS

Az időjárás pedig továbbra is szeszélyes: ha eddig meleg volt, eztán hideg lesz.

Mégsem büntetik meg Nagykárolyt Kölcsey miatt

Tavaly éppen a magyar költészet napján, április 11-ikén sikerült a Szatmár megyei művelődési igazgatóságnak 10 ezer lejre bírságolnia a nagykárolyi polgármesteri hivatalt, amiért az szerintük törvénytelenül emeltetett szobrot a Himnusz szerzőjének, Kölcsey Ferencnek. Az említett igazgatóság azt is kifogásolta, hogy a talapzaton a Himnusz egyik sora („Nyújts feléje védő kart”) csak magyar nyelven szerepel, románul nem tüntették fel. A mondvacsinált indokok mögött természetesen a jó öreg magyarellenesség rejtőzik. A szoboravató amúgy is magyarellenes hangulatkeltés közepette zajlott: az ünnepségre érkező akkori magyar köztársasági elnököt, Novák Katalint ellenségesen fogadták a a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű széljobb szervezet által a helyszínre utaztatott nacionalista román tüntetők.

A nagyváradi bíróság azonban most alapfokon érvénytelenítette a tavalyi büntetést. A döntést – amit a művelődési igazgatóság még megtámadhat – a Facebook-oldalán üdvözölte a partiumi város polgármestere, Kovács Jenő, aki szerint hamarosan lefordíttatják és feltüntetik román nyelven is az említett verssort. Részletek a Krónikán.

Elég ratyi lett a román Golden Gate

Tavaly nyáron az öt évig tartó nagyszabású munkálatok után átadták a forgalomnak Brăila városa mellett a romániai Golden Gate-nek is nevezett új Duna-hidat, amely Tulcea és Brăila megye között teremt kapcsolatot. Az 500 millió euróból épült, csaknem két kilométer hosszú híd 1120 méteres támaszközével az EU harmadik leghosszabb függőhídja lett, és az ország legnagyobb infrastrukturális beruházása volt a rendszerváltás óta. Csakhogy a nagy öröm után jött a szokásos üröm: kiderült, hogy – hiába a japán és olasz építtetők és a korszerű technológia – végső soron ezt is Dorelék építették fel. A hídon ugyanis az átadás óta eltelt 9 hónap során már harmadik alkalommal kell aszfaltozási munkálatokat végezni, mert a repedések és a kátyúk minduntalan birtokba akarják venni a román Golden Gate-et. A híd különben 10 évig „garanciában van”, ezalatt az idő alatt az építtetőnek kell a szükséges javításokat elvégezni. Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerint az értékelés során több olyan hibát is találtak az illetékesek, amiket az építtetőknek ki kell javítani, addig nem veszi át a minisztérium a hidat.

Eddig volt, ahogy volt, eztán lesz, ahogy lesz

Eddig is szokatlanul meleg volt az április és ez a nyárias időjárás még egy-két napig kitart: továbbra is 28–30 fokos nappali maximumokra lehet számítani, ám aztán újra beindul az időjáráslutri, és dob nekünk egy jó alapos lehűlést, és sok csapadékot. Csapadékra elsősorban szerda és péntek között kell számítani, de a nappali maximum hőmérséklet ennek a hétnek a végére már nem nagyon lesz több 10–13 foknál Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban sem. A jövő héttől aztán az időjáráslutri jegyében újabb felmelegedés veszi kezdetét, így a hónap végére akár 18–19 fok is lehet napközben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro