// 2025. november 14., péntek // Alíz

Mégis, mi folyik a kórházakban? Ezúttal az aradi kórházzal szemben merültek fel súlyos vádak

// HIRDETÉS

Többek között emberöléssel, túlzott szedálással, kenőpénz elfogadásával gyanúsítják a kórházi alkalmazottakat.

Az aradi megyei kórház nem először kerül azzal a sajtóba, hogy mulasztások történnek az intézmény falain belül, tavaly nyáron például egy koronavírussal fertőzött várandós nő halála miatt folytatott nyomozást a rendőrség. A hatóságoknak most is lesz mit kivizsgálniuk: hét haláleset kapcsán is a kórházi alkalmazottakat hibáztatják a hozzátartozók.

Az egyik elhunyt lánya azt állítja, hogy anyja még a saját lábán ment be a kórházba koronavírus utáni felmérésre, három napot töltött benn, majd belehalt a rossz kezelésbe. Florina Ionescu kórházmenedzser elmondása szerint az esetet kivizsgálták, és több szankciót is megállapítottak. A főorvost lefokozták, az orvosi asszisztenst, aki a beteg nyilvántartásában hibázott, 10 százalékos fizetésmegvonásban részesítették két hónapig. További 14 alkalmazott kapott egy hónapra szóló, 5 százalékos bércsökkentést ezen eset miatt.

A család nem elégszik meg ezzel, és úgy döntött, feljelentést tesz gondatlanságból elkövetett emberölésért. A büntetések csak azt igazolják, hogy orvosi protokollokat szegtek meg, aminek a következtében egy ember meghalt – ez nem munkajogi kérdés, az érintetteknek gondatlanságból elkövetett emberölésért kell felelniük, mondja az elhunyt lánya.

Egy másik haláleset is büntetőeljáráshoz vezetett miután az elhunyt unokahúga megerősítette, hogy kenőpénzt adott annak érdekében, hogy rokona kapjon helyet az intenzív osztályon. A kórház nem tartja kizártnak, hogy az egyik alkalmazottjuk figyelemmel kísérte a beutalásokat, illetve pénzt kért a hozzátartozóktól a folyamat megkönnyítéséért. Az illető ellen a kórház tett feljelentést.

Akárcsak a szebeni kórház esetében, Aradon is felmerült, hogy túlzott és indokolatlan szedálást alkalmaznak a pácienseken. Az egyik elhunyt lánya szerint ez a kegyetlen bánásmód okozta anyja halálát.

A gondatlansági vádakat az orvosi kollégium és a közegészségügyi igazgatóság is kivizsgálja, két esetben a rendőrség is nyomoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro