// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Megijedhetett a koalíció az új nemzetbiztonsági törvények fogadtatásától

// HIRDETÉS

A régi jó recept: szivárogtassuk ki a közvéleménynek, majd figyeljük a hatást.

Őszre halaszthatja a kormánykoalíció az új nemzetbiztonsági törvénycsomag megvitatását, miután a hírszerző szolgálatoknak a jelenleginél jóval nagyobb hatalmat biztosító tervezet kiszivárgott és kiverte a biztosítékot a médiában és a közvéleményben.

A Hotnews portál politikai forrásokból úgy értesült, hogy a tervezet jelenleg a minisztériumok jóváhagyására vár, de a koalíciós pártok egy időre jegelnék a témát a módosítások botrányos visszhangja miatt.

Ezt azt jelentené, hogy a Romániában jól bevált és nagy hagyományra visszatekintő módszer került ismét alkalmazásra, vagyis bizonyos „források” kiszivárogtatják az éppen készülő jogszabálytervezetet vagy törvényhozási szándékot, majd a közvéleményre gyakorolt hatás alapján dől el, hogy a tervezetet visszavonják és/vagy módosítják.

Az új nemzetbiztonsági csomag tervezete, amelyet a G4media portál ismertetett május végén, jelentősen és több területen kibővítené a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) hatáskörét, emiatt több civil szervezet hevesen tiltakozott a módosítások ellen mondván, hogy az új szabályozások nyomán Románia militarizált állammá válna. A tervezet hajmeresztő részleteiről itt és itt olvashat részletesen.

A tervezet kiszivárogtatását Klaus Iohannis elnök is élesen bírálta, de nyugtatgatni is igyekezett a közvéleményt, mivel – mint mondta –, senki nem akarja feltámasztani a régi Szekuritátét vagy korlátozni az emberek jogait

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?
Főtér

Összebékíthető-e a dákoromán kontinuitás és a honfoglalás?

Román és magyar történészek válaszoltak a ki volt előbb Erdélyben égető kérdésére az MCC kolozsvári képzési központjában tartott kerekasztal-beszélgetésen.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
Székelyhon

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

// még több főtér.ro